Bayer Zsolt: Rüdiger Safranski írja: „A normatív globalizmus három változatát különböztetjük meg.

Elsőként a neoliberalizmust, mint a leghatékonyabb változatot. (…) A neoliberalizmus a globalizációra való hivatkozást érvként használja arra, hogy a tőkét felmentse szociá­lis kötelezettségei alól, és arra spekulál, hogy az államok versengenek a munkahelyekért, és ezért csalétkül leépítik az úgynevezett beruházási akadályokat, amelyeken az ökológiai, szakszervezeti, szociális és adózási szabályozások értendők. A neoliberális globalizmus legitimációs ideológiát szolgáltat a kedvező értékesítési feltételeket kereső tőke gátlástalan nyomulásának. Arra hivatkozva, hogy a tőkeáramlás másfelé fordulhat, fenyegető távlat kulisszáját építi fel – és így juttatja érvényre a gazdaság primátusának célját. Az állam és a kultúra kénytelen a gazdaságot szolgálni. A neoliberalizmus ugyanolyan gazdasági elvek alapján áll, mint egykor a vulgármarxizmus, ezért bizonyos értelemben a marxizmus feltámadása a management-ideológia képében. De facto olyan világrendről álmodik, amelyet a Kommunista Kiáltvány a következőképpen írt le: »elpusztított minden hűbéri, patriarchális, idilli állapotot… nem hagyott meg más kapcsolatot ember és ember között, mint a meztelen érdeket, az érzéketlen készpénzfizetést... A személyes méltóságot csereértékké oldotta fel…«”