FIDESZ.HU > Hírek Nyomtatás
Ablak bezárása
"Ne a hitelminősítők határozzák meg a tagállamok sorsát!"
Martonyi János külügyminiszter szerint az EU tagállamai és intézményei nem engedhetik meg, hogy a hitelminősítők határozzák meg sorsukat.
Létrehozva: 2011. november 25., 12:49 | Utoljára frissítve: 2011. november 25., 13:15

A tárcavezető Lamberto Dinivel, az olasz szenátus külügyi bizottságának elnökével és az általa vezetett delegációval folytatott megbeszélést pénteken, és az ezt követően tartott sajtótájékoztatón azt mondta, az euróövezetben és az egész unióban a "tűzoltás", a jelenlegi nehézségeken való túljutás a fontos. A két ország között teljes az egyetértés arról, hogy ehhez a tagállamoknak rendbe kell tenniük az államháztartásukat, emellett pedig közös uniós fellépésre is szükség van - közölte.
    
A miniszter kiemelte, a következő napok, hetek, hónapok történései meghatározóak az EU, illetve tagállamai, köztük Olaszország és Magyarország szempontjából.
    
Lamberto Dini ugyancsak a tagországok összefogásának jelentőségét hangsúlyozta a spekulációs támadások visszaverésére. A tagállamoknak csökkenteniük kell államadósságukat, ösztönözniük kell a gazdasági növekedést és erősíteniük kell a kohéziót az EU-ban - hangoztatta.
    
Mint mondta, főként az angolszász sajtóban jelenik meg gyakran az a vélekedés, hogy nem jó a közös pénz elve, és az uniós fizetőeszköz képtelen lesz túlélni a jelenlegi válságot. Úgy tűnik, nem veszik figyelembe a tagországok gazdaságának valódi teljesítményét, és bizalmatlanok a tagállamokkal szemben - mutatott rá.
    
Úgy fogalmazott, ezért mind az euróövezet tagjainak, mind az azon kívüli tagállamoknak a stabilitást előmozdító politikát kell kidolgozniuk az EU intézkedéseivel összhangban. Emellett fontos cél a piacok bizalmának helyreállítása is - tette hozzá.
    
Martonyi János nagyon jónak nevezte a magyar-olasz kapcsolatokat. Elmondta, hogy 2012 nyarától kulturális évet szerveznek, amelyben Olaszországban a magyar, Magyarországon pedig az olasz kultúrát mutatják be.
    
Lamberto Dini szerint is kitűnőek a kétoldalú kapcsolatok, egyúttal a magyar és az olasz parlament szorosabb együttműködését szorgalmazta. Megemlítette, hogy csütörtökön Balla Mihállyal (Fidesz), a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnökével és a bizottság tagjaival tanácskoztak, péntek reggel pedig Kövér László házelnökkel találkoztak.
    
Az olasz szenátus külügyi bizottságának delegációja kétnapos hivatalos látogatáson tartózkodik Budapesten.