fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megújult Székesfehérvár 85 éves iskolája
2011. december 6., 16:13
Összefogással épült, és azzal is újult meg Székesfehérváron az idén 85 éves Felsővárosi Általános Iskola; a felsővárosi gazdák által épített intézmény felújítása több mint 18,5 millió forintba került - mondta el Cser-Palkovics András (Fidesz), a város polgármestere a megújult épület bemutatása alkalmából kedden az MTI-nek.

Tájékoztatása szerint a költségek nagyobbik részét a Belügyminisztérium pályázatán nyerte el, saját költségvetéséből pedig mintegy 3,7 millió forinttal járult hozzá az önkormányzat. A 83 nyílászáró pályázati pénzből megvalósult cseréje mellett a kivitelezést végző gazdasági társaság felajánlásának köszönhetően 772 négyzetméteren elvégezték a homlokzat hőszigetelését és újravakolását, az iskola egy régi - jelenleg vállalkozóként dolgozó - diákja pedig az ereszek és a csapadékcsatornák cseréjéhez szükséges anyagot ajánlotta fel.
   
A felújítás eredményeként megszépült a 300 diákot oktató intézmény, és jelentősen csökkennek a fűtési költségek is. Székesfehérvár önkormányzata idei költségvetéséből 300 millió forintot fordított intézményeinek felújítására. Egyebek között felújították a Vasvári Pál Gimnáziumot, a Tóvárosi és a Kisteleki utcai bölcsődét, az utóbbit bővítették is.
   
Az önkormányzat folytatni akarja ezt a munkát, és a felújításokkal párhuzamosan növelni szeretné az óvodai, bölcsődei férőhelyek számát. Elsősorban az évtizedekkel ezelőtt ipari technológiával emelt, csak energiapazarló módon működtethető gyermekintézmények szorulnak korszerűsítésre. Erre a célra az önkormányzat saját költségvetéséből és pályázatok útján kívánja előteremteni a pénzt.
   
Cser-Palkovics András az MTI-nek elmondta: sokat jelentene, ha a következő európai uniós tervezési időszakban, 2014-től az önkormányzatoknak lehetőségük lenne rá, hogy javaslatokat tegyenek arra, amire pályázni szeretnének. Azokból a forrásokból ugyanis, amelyeket az Európai Unió biztosít, a magyar intézményhálózat jelentős részét felújíthatták volna - tette hozzá a városvezető.

(MTI-fidesz.hu)