Szalontay Mihály: Az utóbbi évek legabszurdabb vitája folyt tegnap a magyar parlamentben. Az ellenzéki pártok vállvetve bírálták a kormányt egy olyan dokumentumért, amelynek tartalmát nem is ismerik. Mint a régi orosz viccben: nem olvastam, de elítélem.

(...)

Sikerül-e az eurózónán belüli kis országok ellenvéleményét leszerelni anélkül, hogy ne szülessenek ebből kibékíthetetlen ellentétek? Ma még nem tudjuk, hiszen ezek a kis államok gyakorlatilag visszafordíthatatlan lépést tesznek az Európai Egyesült Államok felé azzal, ha elfogadják a jelenleg kirajzolódó feltételrendszert. A nagyhatalmak ugyanis nem akarnak kevesebbet, mint a közpénzek feletti ellenőrzés átvételét, a költségvetési hiánytól az államkötvények kibocsátásán át az adópolitikáig.

A másik tényező, amiért nevetségesen abszurddá vált a parlamenti vita, az az, hogy az ellenzék teljes hévvel belelovalta magát a magyar kormányzat előtt nem álló választási lehetőségek megvitatásába. Pedig a szocialisták a liberálisokkal karöltve voltak azok, akik nyolc év alatt teljes gazdasági csődbe sodorták az országot, egyetlen lehetőséget hagyva utódaiknak: a romeltakarítást. Most meg nagy ravaszul úgy tesznek, mintha ők virágzó kertecskét hagytak volna maguk után, de sajnos jött egy ostoba fideszes elefánt, és mindent összetaposott. A Jobbik elnökének sikerült csak ennél gyengébb intellektuális teljesítményt nyújtania, azzal, hogy Európa hajója amúgy is süllyed, ne kapaszkodjunk fel rá. Ez legalább akkora ostobaság, mint az a szocialista javaslat, hogy csatlakozzunk gyorsan valami olyasmihez, aminek feltételeiről halvány lila fogalmunk sincs.