fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
A Pető Intézetbe látogatott a miniszter
2011. december 15., 16:57
Dr. Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter részt vett csütörtökön a Mozgássérültek Pető András Nevelőképző és Nevelőintézete karácsonyi ünnepségén.

Az ünnepségen óvodás korú gyerekek rövid műsorukon keresztül bemutatták az első szellemi hungarikum, a Pető-módszer személyiségen keresztül megvalósuló komplex konduktív fejlesztés eredményességét. A miniszter köszöntőjében kiemelte: „Az intézet munkája, eredményei világhírűek – méltán hirdetik az itt folyó munka magas színvonalát, a szakmai igényességet.

A nevelés révén elért eredményeket a legtöbb szülő már a kezdetekkor is egyenesen a csodához hasonlította.”

A miniszter ajándékokat adott át a gyerekeknek, a 130 darab cirkuszjegyet a minisztérium háttérintézménye, a Fővárosi Nagycirkusz ajánlotta fel.
 

(Kiadta: Nemzeti Erőforrás Minisztérium)