A fideszes EP-képviselő - erről szóló közleményében - kiemelkedő sikernek nevezte a megegyezést, mivel mindössze egy hónap alatt sikerült megvalósítani egy olyan, teljesen új kezdeményezést, amely konkrét lépést tesz az egységes vállalatirányítás kialakítása felé. Pelczné a felelősség kérdésével kapcsolatban hangsúlyozta: egy vállalatnak a részvényesek és a többi érdekelt fél felé átláthatónak és elszámoltathatónak kell lennie; a vállalatirányítás középpontjában álló részvényeseket pedig tovább kell ösztönözni, hogy figyelembe vegyék a vállalat hosszú távú pénzügyi eredményeit is.
"A kockázatok minimalizálása érdekében az igazgatótanács tagjainak a döntéshozatal során figyelembe kell venniük a fenntarthatóság hosszú távú érdekeit" - emelte ki a szavazást követően az EP-képviselő. Az elfogadott szöveg határozott kezdeményezéseket tartalmaz a nők igazgatótanácson belüli arányosabb képviseletére is. Rámutatott arra, hogy a vállalati vezetési és javadalmazási politikáknak meg kell felelniük a nők és férfiak közötti egyenlő bánásmódra vonatkozó uniós irányelveknek. "Minden olyan parlamenti kezdeményezés és vélemény támogatandó, amely az európai vállalatok rendezett és átlátható irányítását célozza. A folyamat ugyanis olyan szabályozási keret létrehozása felé mutat, mely elszámoltathatóvá és még inkább felelőssé teszi a döntési pozícióban lévőket, legyen szó a cégek magatartási kódexének betartásáról, az igazgatótanács összetételének különböző kérdéseiről, vagy a részvényesek időben történő, megfelelő tájékoztatásáról" - hangsúlyozta Pelczné Gáll Ildikó.