fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fidelitas:tűrhetetlen, amit Szlovákia művel a magyar kisebbséggel + képgaléria
2011. december 22., 19:56
Mindent meg fogunk tenni azért, hogy a külhoni magyarok megkapják a leghatékonyabb jogérvényesítést – mondta Gulyás Gergely csütörtökön a Szlovákia budapesti nagykövetsége előtt tartott tüntetésen. Ugyanitt Böröcz László, a Fidelitas alelnöke arról beszélt: az állampolgárság megvonásával a szlovák állam megfélemlíti a felvidéki magyar közösséget. A rendezvényen beszédet mondott Gubik László felvidéki magyar diák is, akitől megvonták szlovák állampolgárságát. Tekintsék meg az eseményről készült képeinket!

Békés demonstrációt tartott csütörtökön a szlovák nagykövetség előtt a Fidelitas budapesti szervezete, akik szerint tűrhetetlen, amit Szlovákia művel a magyar kisebbséggel. A rendezvényen felszólalt a szlovák állampolgárságától megfosztott Gubík László, a Via Nova Ifjúsági Csoport, a Magyar Koalíció Pártja ifjúsági szervezetének elnöke is. A felvidéki magyar diák kicsinyesnek és alattomosnak nevezte a szlovák kormány által folytatott politikát, amellyel – mint fogalmazott – Szlovákia újra és újra bizonyítja éretlenségét és alkalmatlanságát egy önnön állami keretein belül élő közösség megfelelő életfeltételeinek, gazdasági, szociális és kulturális gyarapodásának biztosítására.

Úgy folytatta, a probléma gyökere nem is az alkalmatlanságban, hanem a szándékban rejlik, mivel a szlovák államhatalomnak láthatóan nincs szándékában kezelni a felvidéki magyarság sorsát érintő kérdéseket. Gubík László szerint a szlovák kormány minden lépéséből Dél-Szlovákia régióinak élhetetlenné tétele, a helyi magyar etnikum felhígítása, szociális és jogi helyzetének elbizonytalanítása olvasható ki.

A felvidéki magyar diák arról beszélt: őszintén reméli, hogy felnő majd egy olyan szlovák társadalom, és kinövi magát egy olyan politikai elit, amely nyitott a felvidéki magyarság sorsát érintő kérdéseket illetően, és amellyel nyíltan lehet beszélni a magyar és a szlovák nép közös történelmének múltjáról és jövőjéről.

Gubík László arról is beszélt, bölcs, bátor, önmérséklettel és önismerettel rendelkező szlovákságot szeretne látni, amely érti és tisztában van azzal, a magyarsággal való jó viszony Szlovákia javát szolgálja.

Böröcz László, a Fidelitas alelnöke és a demonstráció szervezője szerint a felvidéki magyar közösség megfélemlítésének újabb felháborító példája, hogy az Európai Unió szellemiségével és a szlovák alkotmánnyal ellentétesen szlovákiai magyarokat fosztottak meg akaratuk ellenére állampolgárságuktól csak azért, mert fölvették a magyar állampolgárságot.

Böröcz idézte az Európai Unió jelmondatát – Egység a sokféleségben – , és mint mondta, ezzel a mottóval abszolút nincs összhangban egy olyan uniós ország, ahol törvényben szabályozzák a kisebbségek nyelvhasználatát, és ahol tiltják a kettős állampolgárság intézményét. A budapesti Fidelitas szerint mindez összeegyeztethetetlen az európai értékekkel és alapelvekkel – húzta alá a szervezet alelnöke.

Mi, fiatalok olyan demokratikus világban szeretnénk élni, amelyben nem kell megfélemlítéstől tartanunk, ahol nem veszik el állampolgárságunkat, és amelyben nem üldöznek el bennünket saját szülőföldünkről – hangsúlyozta Böröcz László.

Gulyás Gergely, az Országgyűlés emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának alelnöke elmondta, az ellen tiltakoznak, hogy a XXI. század elején kettős állampolgársága miatt meg lehessen fosztani valakit azon országbeli állampolgárságától, melyben él. Úgy folytatta, tiltakoznak a szlovák nyelvtörvény ellen is, amely korlátozni akarja, hogy magyarok a saját anyanyelvükön beszélhessenek, tanulhassanak, imádkozhassanak. Továbbá tiltakoznak azon szemléletmód ellen, amely „Közép-Európában nem az együttműködést keresi, hanem a feszületségek erősítése által saját politikájától remél hasznot”.

Kiemelte, az Európai Unió és a szlovák alkotmánybíróság fellépésére is szükség van annak érdekében, hogy a jogfosztottság megszűnhessen, hogy Szlovákia a saját területén élő állampolgárait ne foszthassa meg állampolgárságuktól csupán azért, mert élnek a kettős állampolgárság lehetőségével.

A fideszes honatya azt mondta, a szlovák állampolgársági törvény olyan jogfosztáshoz vezet, amely nem csupán az Európai Unió értékrendjével és konkrét jogszabályaival, hanem a szlovák jogrenddel is ellentétes.
 
A politikus szerint a jelen kor generációjának késznek kell lennie a párbeszédre.  Abban vagyunk érdekeltek, hogy Szlovákia és Magyarország között jó viszony legyen - húzta alá.

Gulyás arról is szólt, nem csupán azt kérik és követelik Szlovákiától, hogy tegye lehetővé a kettős állampolgárságot a magyarok számára, hanem azt kérik minden jóindulatú szlovák polgártól, hogy próbáljon meg az együttműködés útjára lépni, és szemléletmódot váltani.

Magyarország mindent meg fog tenni azért, hogy a külhoni magyarok megkapják a leghatékonyabb jogérvényesítést - szögezte le a kormánypárti politikus.

(fidesz.hu)