fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Negyvenhat intézményt 7200 dolgozóval vesz át az állam Szabolcsban
2011. december 29., 17:51
Negyvenhat eddigi önkormányzati közintézményt, valamint gazdasági társaságot és alapítványt több mint 7200 dolgozóval vesz át tulajdonba az állam Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Az átadásról szóló megállapodást a megyei közgyűlés tagjai csütörtöki ülésükön fogadták el Nyíregyházán.

Kovács Sándor (Fidesz-KDNP), a Szabolcs megyei közgyűlés alelnöke az MTI kérdésére elmondta: 32 oktatási, kulturális, gyermekvédelmi és szociális közintézmény, illetve 13 helyhatósági gazdasági társaság és alapítvány kerül át állami működtetésbe. Állami tulajdonba kerül a megyei egészségügyi holding is, amely négy kórházat, a nyíregyházit, a mátészalkait, a fehérgyarmat-vásárosnaményit és a nagykállóit működtette eddig.     

A holdingnál több mint 4800, míg a másik 45 intézménynél és szervezetnél 2400 dolgozót érint a tulajdonváltás.     Az állam a szabolcsi önkormányzattól átveszi a nyolcmilliárd forintot meghaladó fejlesztési és folyószámlahitelből, illetve a kötvénykibocsátásból és a szállítási tartozásokból álló adósságállományt is.     

Seszták Oszkár (Fidesz-KDNP), a megyei közgyűlés elnöke a tanácskozáson hangsúlyozta: a tulajdonosváltás a közintézmények színvonalasabb működtetését, a szolgáltatások egységesítését teszi lehetővé január elsejétől. A közgyűlési vezető azt is elmondta, hogy az egészségügyi intézmények a mostani rendben dolgoznak tovább, de később a tulajdonos nyilván átalakítja majd a kórházakat.     A többi közintézmény a megyei kormányhivatal intézményfenntartó központjához kerül, és ez a szervezet lesz a fenntartójuk a jövőben. Hozzátette: a szabolcsi közintézmények 2010-ben 100 milliárd forint működési támogatást kaptak a központi költségvetéstől, és ezt az összeget 2012-ben hétmilliárd forinttal emelik meg. Az eddigi közintézmény-fenntartó megyei önkormányzat a jövőben a térségi fejlesztési feladatokat látja el.     

(MTI-fidesz.hu)