fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Fellegi: Informális egyeztetések januárban
2011. december 30., 09:41
A magyar delegáció a hivatalos tárgyalások tartalmát érintő bármely álláspontot kizárólag a tárgyaló felek között kívánja megvitatni és lefolytatni; ennek keretében Fellegi Tamás, a tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter január első felében informális egyeztetéseket folytat Washingtonban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországért felelős szakembereivel, Christine Lagarde vezérigazgatóval valamint az igazgatóság más tagjaival - közölte a miniszter sajtóirodája az MTI megkeresésére.

A tárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter sajtóirodája hivatalos állásfoglalásában hangsúlyozza: az IMF és az EB által biztosítandó pénzügyi konstrukció formájáról, nagyságrendjéről és feltételeiről a hivatalos tárgyalási folyamat eredményeként születhet megegyezés. A magyar kormány korábban megfogalmazott álláspontja alapján kész az előfeltételek nélküli tárgyalásra, felajánlva a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Bizottság szakértői számára a tartalmi egyeztetést az együttműködés elemeiről és a jövőbeni megállapodás pénzügyi, makrogazdasági és politikai vonzatairól.
  
A kormány megkapta az Európai Központi Bank hivatalos állásfoglalását a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvénytervezet kapcsán, az abban foglalt javaslatokat áttekintette, és ennek megfelelően több ponton is módosította a törvényjavaslatot - emlékeztet a sajtóiroda.

(MTI-fidesz.hu)