Igaz, nem egyik pillanatról a másikra fogja megváltoztatni életünket, ám ahogy telnek majd a hetek, hónapok, a mindennapokban érezhetik a polgárok, miként szövik át jótékonyan viszonyainkat ezek a nagyon is élő paragrafusok. A rendszerváltozást megelőző évtizedek alatt dekódolnunk kellett a szovjetek és hazai kiszolgálószemélyzetük szándékait ahhoz, hogy megvédhessük magunkat. 1990 után sem szakadt meg ez az önvédelmi kényszer, és a posztkommunisták kormányra kerülésével hasonlóképpen kellett figyelnünk a direktíváikat. Ennek a szomorú tradíciónak szakadhat vége az idei esztendőben a január elsején hatályba lépő új alkotmánnyal.

Szó sincs arról persze, hogy az egyre ellenségesebb szándékok mozgatórugóinak felderítésével felhagyhatnánk. Ám az új alaptörvény olyan lelki tartalékokat szabadíthat fel bennünk, amelyek segíthetnek úrrá lennünk a nehézségeken. Hiába mondják, sőt üvöltik némelyek teli torokból mind indulatosabban, hogy egypárti alaptörvény született, úgymond a "Fidesz alkotmánya", éppen a támadások hevessége, már-már tajtékzó dühe mutatja meg leginkább a közember számára: sokkal többről van szó puszta törvényváltásnál. Hiszen eddig éppen azért nem érzékelték a tömegek a rendszerváltozás előnyeit, az éles határvonalat, ami a bukott állampárti rezsimtől megkülönbözteti a demokráciát, mert nem volt éles cezúra. Horváth János, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint olyan abszurd volt a helyzet a régi alkotmány sztálini (azaz buharini), 1949-es keletkezési évével, mintha egy leánynevelő intézetet költöztettek volna a régi nyilvánosházba - csak éppen a cégtábla és a piros lámpa maradt volna ugyanaz a kapu fölött. A T. Ház korelnökének ezt igazán elhihetjük: ő az a honatya, aki már az 1946-os első jogállami kodifikált alkotmány megalkotásában is közreműködött az akkori Független Kisgazdapárt képviselőjeként. Véleményét nem csupán tudományos életműve, az amerikai emigrációban szerzett politikai-erkölcsi tőkéje hitelesíti, hanem az is, hogy őt a nyilasok és a kommunisták egyaránt börtönbe vetették.

De vajon mitől érezhetjük látszólag elvont közjogi fogalmak hatását napi küzdelmeinkben? Például azáltal, hogy hosszú évtizedek óta először nemcsak az állam jogosítványait határozzák meg mindenre kiterjedően velünk szemben, hanem a mi lehetőségeinket, érvényesíthető jogainkat is.

Megyeri Dávid teljes írását a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja.