Milyen szemléletet, világlátást hozott otthonról? Mik voltak a gyerekkorát meghatározó benyomások?

Az apám katona volt az I. világháborúban, s erről sokat beszélgettek katonatársaival. Talán az első, világ iránt érdeklődő képeim akkor alakultak ki. Őt egyébként 1910-ben sorozták be, és mire leszerelt volna, jött az I. világháború, ezért hét-nyolc évig volt katona. Sose szerette. Úgy gondolta, hogy a katonaság nem az ő világa. Neki más világképe volt: a szabadabb, demokratikusabb Magyarország. Fontos volt számára a falu, a család. Manapság úgy mondanánk, független, kisgazda, polgári, patrióta mentalitása volt.

Mikor már négy-öt éves voltam, harangozó akartam lenni, mert az felmegy a templomtoronyba, és látja a világot. Látni akartam a világot! Tizenéves koromban könyvtáros akartam lenni, mert az elolvashat mindent. Az iskolában a költemények, a versek is nagy hatással voltak rám. Sokat olvastam a Bibliát, különösen az Ószövetség történetei voltak nagy hatással rám. Az Ószövetség megmutatja, hogyan éltek akkor az emberek, hogy szervezték magukat, milyen törvényeik voltak, azokat hogy tartották vagy nem tartották be, hogyan kerültek összeütközésbe vagy szövetségbe más népekkel. Számomra ezek jelentős, szemnyitogató források voltak a magyar történelem visszásságainak felismeréséhez és értelmezéséhez.

Milyen közösségi, kulturális élet létezett az iskolán túl?

Amit az iskolában több tárgyból tanultam, annak volt valami realitás-üzenete. Úgy mondanám, ami az iskolában és azon kívül történt velem, fedték egymást. Több önképzőkör és egyesület munkájában vettem részt, majd 1933-ban a Cserkészszövetség tagja lettem. Számomra nagy jelentősége volt a Soli Deo Glória-nak, a református egyház középiskolás diákszervezetének is. Magyarországon pezsgő intellektuális közösségi élet volt a múlt század harmincas-negyvenes éveiben. Az egyetemi, politikai körökön túl, a falvakban gazdakörök, olvasókörök működtek. Volt olyan falu, ahol a március 15-i ünnepségre egész éven át készültek.

Nem könnyű időszakban, a II. világháború elején kezdte meg egyetemi tanulmányait.

1940-ben, amikor egyetemre kerültem, a háborús szelek már erősen fújtak. A történelem, az irodalom is politikává vált akkor is, amikor ezt nem mondtuk ki. A trianoni örökség nyomán Magyarországot odaszervezték a németek szövetségesei közé, ugyanakkor sokunkban megvolt a nagyon erős magyar tudat, hogy Hitlerrel nem lehet szövetség, mert az a totalitárius, diktatórikus politikai eszme, amit ő képviselt, nem magyar szemlélet. Már a harmincas években, de különösen a háború alatt megjelentek a magyar parlamentben azok a hangok – köszönhetően leginkább az akkori független kisgazdapártnak -, melyek a háború felé sodródást kívánták megakadályozni. A kifejezett szándék az volt, néha kimondták, néha nem, hogy ne legyen itt harc! Ha Hitlernek és Sztálinnak háborús szándékaik vannak, akkor azt a háborút vívják meg másutt, ne Magyarországon! De sajnos bennünket is elért a háború.

Függetlenségi mozgalmakban is részt vett, sőt emiatt halálra is ítélték.

A hitleri nyomás odáig fajult, hogy 1944. március 19-én megszállták Magyarországot, és illegálissá váltak a függetlenséget követelő mozgalmak az akkori hatalom szemében. Ha valaki ellenálló mozgalom tagja volt és elkapták, akkor azzal gyakran halálos ítélet is járt. Engem is letartóztatott a nyilas Nemzeti Számonkérő Szék. A Margit körúti katonai fogházban vallattak, mert tudni akarták, hogy még milyen további ellenállási mozgalmak vannak. Amikor úgy döntöttek, úgyse tudnak többet kiszedni belőlem, akkor halálra ítéltek. A következő napra volt kitűzve a kivégzésem két másik emberrel egyetemben, de ez elmaradt, mert éjszaka, teljesen váratlanul, a Hűvösvölgy felől berohant egy szovjet tankhadoszlop, és eljutott egészen a Széna térig. Ott egy órát lövöldöztek, azután visszafordultak, mert nem tudták volna tartani az állásaikat. A harci zajokat hallottam én is, bár többnyire öntudatlan voltam, annyira összevertek. Másnap reggel napkeltekor jöttek az őreink, hogy megyünk. Azt hitték, megint jönnek az oroszok Hűvösvölgy felől, ezért két autóbusszal elszállítottak bennünket. Úgy volt, hogy visznek Nyugatra, de hirtelen olyan parancsot kaptak a bennünket szállító nyilasok, hogy menjenek és harcoljanak. Meg kellett szabadulniuk tőlünk, ezért odaadtak bennünket a németeknek, letettek bennünket a Fő utcai Gestapo börtönnél.

Átkerültem német kézbe, viszont az iratokat nem vitték utánunk, így tehát a Fő utcai börtönben nem tudták, hogy már halálraítéltek, sőt már ki is kellett volna végezniük. Újra kihallgattak, én persze azt mondtam, hát véletlenül vagyok itt, ez a háborús adminisztráció ostobasága! Három-négy napig voltam a Fő utcai börtönben, majd visszaadtak a magyaroknak. Felvittek a Várba, a Belügyminisztérium épületébe. Az elkövetkező tíz napban hatszor-nyolcszor vittek el különböző helyekre.

Gondolom, a papírok még mindig nem érték Önt utol...

Igen. Nem voltak meg az iratok, mert nem küldték utánunk. Így menekültem meg a kivégzéstől, de még mindig fogságban voltam. December 28-a lehetett, a Várból a Lánchídon át gyalog a parlament pincéjébe vittek bennünket. Ez Gestapo börtön volt akkor.

Visszakerült megint a németekhez?

Igen. Akkor történt, hogy a német gestapósok hajtottak bennünket a parlament felé, és amikor eljutottunk a déli kapu elé, akkor két szovjet repülőgép géppuskázott ránk. Odahúzódtam a falhoz, a golyózápor csak egy-két hüvelyknyivel került el. A parlamentben körülbelül egy hétig voltam fogoly, majd elvittek a Markó utcába. A Markó utcai börtön parancsnoka azt mondta, hogy papír nélkül nem fogad be senkit. Mivel már szinte minden szerv Nyugatra menekült, ezért elvittek bennünket a nyilaskeresztes párt helyi, kerületi szervezetéhez. Ott megint elkezdtek vallatni. Azt mondtam, amit a németeknek is, de a nyilasok nem nagyon hitték el. Két napig voltam ott fogságban, ezután elvittek húsz-harmincunkat egy katonai toborzó állomásra. Azt mondták: szükség van minden épkézláb emberre.

Tehát halálraítélték, most meg azt akarták, hogy harcoljon mellettük?

Igen. Azt mondták, mindig mögöttünk áll majd valaki, és ha nem jól lövünk, akkor mi is kapunk egy golyót! Az emberek szomjasak voltak, ezért az egyik őr levitt a pincébe, hogy hozzunk fel vizet. Később lementem egyedül is. A pincefolyosó több ház alatt folytatódott. Egyszer csak a folyosó másik végéről bekanyarodik régi jó barátom, ismerősöm, Gombos Gyula, az író...

Gondolom, igencsak meglepődtek mindketten.

Gyula azt mondta: hát te nem élsz, már minden újság megírta, hogy felakasztottak, a rádió is bemondta! Válaszoltam neki: látod, ilyen az élet! Arra kért, hogy menjek vele. Még visszamentem Kiss Sándorért, s ketten követtük Gyulát, aki elvezetett bennünket egy elbarikádozott fáspincébe. Abban rejtőzött Gombos Gyula rokonsága, és ott volt Tildy Zoltán is a családjával. Tildy Zoltán és Bereczky Albert református lelkészek ideadták palástjukat, és Bibliával a kézben, Kiss Sándor és én feljöttünk az utcára, mint akik temetni mennek az utcákon fekvő holtakat. A következő néhány napot a Pozsonyi úti templomban töltöttem, míg véget nem ért a háború.

Hogyan kapcsolódott be a politikába a II. világháború után?

A Független Kisgazdapártot szerveztem Angyalföldön, én voltam a helyi elnök is. Az emberek megmosolyogtak, Angyalföld nem kisgazda, hanem munkáskerület. Mondták is a kommunisták: János, hát mit gondolsz? Búzát vetsz a Váci útra? Mennyit terem az majd? Én meg azt mondtam: adjuk meg a magyar népnek azt, hogy azt válasszon meg, akit akar!

Amikor véget ért a háború, átalakultak a politika és a közélet keretei. Tudjuk, hogy jelenleg hogyan zajlik négyévente a voksolás, de milyen volt 1945-ben egy választási kampány?

Többnyire minden bérházon megvolt még a légvédelmi riasztó. Amikor beléptem, akkor működésbe hoztam. Röpgyűlés! – kiáltottam. Az emberek kijöttek az udvarra, vagy megálltak a körfolyosón, én pedig öt perc alatt elmondtam a mondandómat. Beszéltem arról, hogy Magyarországon választások lesznek, mert a nagyhatalmak ezt lehetővé teszik. Időnként magammal vittem a jaltai egyezmény plakátját, melyen az állt, hogy a nagyhatalmak deklarálják az emberi jogokat, és a szabad választást. A plakáton rajta volt a három nagy aláírás: Churchillé, Roosevelté és Sztáliné. Hát akkor válasszunk! Én úgy hittem, hogy a magyar nép azt a nemzeti, polgári, független világot kívánja, amit én képviselek. Ezt mondtam a kampányban. A magyar nép pedig választott: Angyalföldön az általam képviselt független kisgazda program több szavazatot kapott, mint a kommunista pártot képviselő Kádár János.

A háborús pusztítás után óriási nehézségekkel kellett szembenézni, de mégis elindult az élet az országban. 1945 után egy-két évig jó irányba mentek a dolgok...

Zajlott az újjáépítés, hidakat emeltek, a földeket megművelték, nem úgy, mint az előző években. Az ország megtermelte a kenyerét, és lehetett deklarálni az új pénzt, a stabil forintot. Pedig korábban olyan hiperinfláció volt, amit ma képtelenek az emberek felfogni. Egy talicska pénz kevesebbet ért, mint egy talicska krumpli. Elmondható tehát, hogy egy gazdasági csodának lehettünk tanúi. Magyarország készült a békeszerződésre, még a határigazításról is tárgyalt Nagy Ferenc miniszterelnök, szóba került az is, hogy a szovjet megszálló csapatok 47 végén elmennek, és akkor újra választások lesznek. Akkor olyan kilátások voltak, hogy a választások után már nem lesz szükség kommunista párti részvételre a koalícióban. Egyébként ebben a koalícióban is csak 17 százalékos volt a kommunisták aránya.

Ezután jött a kommunisták hatalomátvétele.

Nem kommunisták vették át a hatalmat Magyarországon. Ezt jobb, ha a történészek és a sajtó is megjegyzi. Ez szovjet katonai puccs volt. Bennünket a szovjet hadsereg távolított el.  Letartóztatták a megválasztott vezetőket, és kommunistákat ültettek a hivatalokba. Ez volt a koncepciós perek időszaka, amikor többekkel egyetemben én is börtönbe kerültem. 47-ben választás címén csináltak egy kékcédulás színházat. Az egy színjáték volt. Ekkor már börtönben voltam, így nem mehettem el Angyalföldre kampányolni.

Tehát a nyilasok után a kommunisták börtönét is megjárta.

1947-ben tartóztatott le az Államvédelmi Hatóság. Az ÁVH egyébként nem lett volna, ha nincs a szovjet hadsereg jelenléte. Jöttek a kihallgatások, vallattak, majd elítéltek. Négy évig voltam börtönben. A kiszabadulásom után ipari munkás lettem. Így valósult meg a kommunista irányítású kormányzás, de ezt a magyar nép nem szerette.

Fel is lázadt 1956-ban.

A magyar nép emlékezett arra, hogy mi történt 1945 és 47 között, milyen teljesítményre volt képes, és ezzel mit tett a Rákosi-korszak. A forradalmat nem szervezte senki, hanem lett. Amikor emigrációs politikával jártam a világot éveken át, ezerszer megkérdezték, New Yorktól Tokióig, hogy ki volt a forradalom vezére, ki csinálta. Sok millió magyar, nem egyik vagy másik – válaszoltam.

1956-ban több, a Rákosi-korszakban meghurcolt kisgazda politikus tért vissza a közéletbe, köztük Ön is. Gazdasági szakemberként hogyan találta meg a helyét?

Az Országos Gazdasági Újjáépítési Tanács ügyvezető elnökeként a gazdaságpolitika egyik irányítója lettem. Amikor bevonultak a szovjet csapatok, akkor elmentem az Egyesült Nemzetekhez. Azt gondoltam, ott nyilván nem tudják, hogy Magyarországon mi történik, mert ha tudnák, akkor nem engednék. New Yorkban és Washingtonban voltam tíz napig, majd visszajöttem Bécsbe, ahol megalakítottuk a Magyar Forradalmi Tanácsot, a győztes forradalom politikai képviseletét.

Mi volt a Magyar Forradalmi Tanács célja?

A szovjet hadsereg leverte a forradalmat, és egy Kádár János nevezetű bábot ültetett az ország élére. Ezután ezek elkezdtek hazudozni, torzítani arról, hogy mi van Magyarországon. A hazugságok kiigazítása céljából hoztuk létre a Magyar Forradalmi Tanácsot. 56 után körülbelül két évig foglalkoztam emigrációs politikával az USA-ban, közben megalakítottam a Kossuth Alapítványt, mely a magyar szabadság egy kulturális intézménye.

Hogyan kezdett új életet az Egyesült Államokban?

Visszatértem a saját kaptafámhoz, a közgazdaságtanhoz. A Columbia Egyetemen PHD-tanulmányokat folytattam, majd professzorként dolgoztam, ami nagyon érdekes volt, és érdekes ma is. Valahogyan megérintett engem a közgazdaságtan tündére, mert én ebbe a tudományba szerelmes vagyok. A közgazdaságtant, ha valaki jól csinálja, akkor arra van kereslet. Nekem mindig udvaroltak a közgazdasági tudományom miatt egyetemek, tudományos intézetek, és a politika is.

Gondolom, a felkérésekben az is nagy szerepet játszott, hogy Ön Magyarországon politikusként, szakemberként részt vett a hiperinfláció megfékezésében, az új forint létrehozásában, és a forradalom idején is gazdaságpolitikával foglalkozott. Ezek olyan gyakorlati alapot jelenthettek, amire volt kereslet.

Így van. 1946-ban a forint megalkotásában is szerepem volt, tagja voltam a parlament pénzügyi bizottságának. Az 56-os forradalom idején is elkezdtük kidolgozni a felszabadult, demokratikus Magyarország gazdaságpolitikáját, de ennek bizonyítására már nem maradt idő. Külföldön keresett volt az a tudomány, amivel foglalkoztam.

Az emigráció hosszú évtizedei után 1997-ben települt haza, és kapcsolódott be újra a honi politikába. Hogyan került kapcsolatba a Fidesszel?

1997-ben a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen díszdoktorrá avattak. Ott beszédet mondtam, ami felkeltette az akkori ellenzék vezetőjének, Orbán Viktornak a figyelmét. Így kerültünk kapcsolatba. 1998-ban a Fidesz ellenzéki összefogásának gazdaságpolitikai elnöke lettem. Választási programmá vált az a közgazdaságtani szemlélet, ahogy akkor láttam Magyarországot. Ezzel a programmal mentünk a választásokba, és megszavazta a magyar nép többsége.

Napjainkban neves közgazdászok, Nobel-díjas tudósok, politikusok vitatkoznak azon, hogyan lehet kilábalni a válságból. Hogyan látja a gazdaság jelenlegi helyzetét?

Manapság a szokás az, meg arról szólnak a tudományos írások, a politika, az újságok, hogy pénzt adnak és vesznek. Hogy Soros mennyi pénzt ad el és vesz, és ezen mennyi profitot csinál. Torzított világban élünk. Amikor Magyarország recesszióba került, volt egy gazdasági szegmens, amely 27 százalékos profitot jelentett. Ez a bankiparág volt. A termelésről a spekulációra került a hangsúly, de manapság egyre többen mondják, hogy termelni kell. A miniszterelnökünk is egyre többször mondja azt a szót, hogy munka. Dolgozni kell! - ez az én közgazdaságtani elméletem. Ha Amerikában száz-kétszáz évvel ezelőtt csak politizálgattak meg a pénzzel foglalkoztak volna termelés helyett, akkor Észak-Amerikában ma sok ország lenne, úgy, mint Dél-Amerikában. De termeltek, és lett Rockefeller meg Ford. Kihasználták az adottságaikat, és világ leghatalmasabb országává váltak a következő fél évszázad során.

A beszélgetésben többször is szóba került a 45 utáni újjáépítés. Gyakran tapasztaljuk, hogy sokan a kommunisták érdemének tekintik a dolgot, holott a 45-ös választásokat elsöprő fölénnyel a kisgazdák nyerték, és ők adták az újjáépítést levezénylő kormány többségét.

Ma is vannak képviselőtársaim, akik jobban szeretnék, ha kevesebb szó esne azokról az évekről, mikor a magyar nép talpra állt, és csodálatos dolgokat művelt a háború után. A gazdasági reformok, az újjáépítés, a forint-stabilizáció, haladás a szuverenitás felé - ezek tények. Ne beszéljünk arról a Magyarországról, mert szovjet megszállás volt? Hát ezért nem kevesebb, ami akkor történt, hanem éppen hogy több! Mondom ezt én, és gyakran nagyon egyedül vagyok.  Amikor a független, kisgazda, polgári, patrióta gondolkodás hatott, akkor Magyarország fölfelé ment. Arra is mindig felhívom a figyelmet, hogy nem a magyar nép söpört ki bennünket, mint ahogy azt a közelmúltban tette Gyurcsányékkal. A Független Kisgazdapártot a magyar nép sose gereblyézte ki, minket a szovjet hadsereg távolított el, a magyar nép kívánsága ellenére. Jobb volna, ha erről többet tudna a mai Magyarország.

90 évesen már hátradőlhetne, de továbbra is példamutatóan aktív a közéletben, számos feladatot vállal. Ezek közül melyik áll Önhöz a legközelebb?

A lista tetején a nemzetközi külpolitikai dolgok állnak. A világ parlamentjeinek van egy nemzetközi szervezete, az interparlamentális unió, annak vagyok a magyar elnöke. Elég gyakran előfordul az is, hogy a házelnök úr, a külügyminiszter úr, vagy a miniszterelnök úr engem kér meg, hogy fogadjam a külföldi vendégeket. De a gazdaságpolitika az én első szerelmem, ennek vagyok én elméleti doktora, és gyakorlati mestere; ezzel a tudománnyal foglalkozom most is, például az újraelosztás elméletének és gyakorlati megvalósulásának témaival, valamint a botladozó magyar mezőgazdaságban a szövetkezeti mozgalom talpra állításával. Nem utolsósorban pedig tanúsítom és bizonyítom azt, amiről most is beszélgettünk. Mondhatjuk, hogy Horváth János a tükör-feltartó; lássuk magunkat, lássa magát a nemzet, a társadalom, a parlament, a kormány. És ezt a tükröt feltartom.