fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szijjártó: Nem alkalmazhat kettős mércét az unió! + videó
2012. január 11., 09:02
A monetáris tanács tagjainak számát és az alelnökök számát is növelte 2004-ben a kormány, az Európai Unió akkor azonban mindezt nem kifogásolta. A kettős mérce alkalmazása egy tagállam esetében nem helyes, és az Európai Unió által sem követett gyakorlat – jelentette ki Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az m1 Ma reggel című műsorában.

Hozzátette: a hamarosan Brüsszelben tárgyaló Fellegi Tamás tárca nélküli miniszter tarsolyában nemcsak ez az érv lesz.

Arra a kérdésre, hogy Fellegi milyen mandátumot kapott a kormánytól, azt felelte: a miniszter megerősítheti, hogy idén és 2013-ban is 3 százalék alá tudjuk vinni az államháztartási hiányt, és azt is, hogy nyitottak vagyunk mindenről konzultálni. Mint mondta: a miniszter minden hitelformátumról megállapodhat, amely megerősíti a piaci finanszírozást.

A Malévról szólva elmondta: 2003-ban kényszerpályára állították a céget, és bebizonyosodott, hogy ez a pálya finanszírozhatatlan. Véleménye szerint egy újabb szocialista csontvázról van szó. Hozzátette: a szenzációhajhász írások közé sorolja azt a hírt, miszerint az állam akár fizetne is azért, hogy megszabaduljon a Malévtól.

Arról, hogy az Index hírportál szerint Orbán Viktor miniszterelnök nem írta alá a kormánypolitikát többször is bíráló Majtényi László fiának, Majtényi Györgynek a tanári kinevezését, azt mondta: vannak még az elmúlt évről áthúzódó kinevezési ügyek, ezeket le fogják zárni. Mindenkitől türelmet, nyugalmat szeretne kérni – fűzte hozzá Szijjártó.

(hirado.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Kovács: A politikailag és érzelmileg fűtött véleményeknek el kell tűnniük!