fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A magyar nép ma is ezektől a hazugságoktól szenved"
2012. január 11., 09:12
Orbán Viktort keresztre feszítették volna azért, amit Gyurcsány Ferenc tett a 2006-os választások előtt – mondta el a Lánchíd Rádiónak az Európai Néppárt alelnöke. Mario David szerint a most olyan hangos baloldali újságírók és politikusok kettős mércét alkalmaznak, pedig szerinte Magyarország ma is a szocialista kormányzás következményeitől szenved. Hozzátette azt is, hogy az Orbán-kormány már sokszorosan bizonyította európai elkötelezettségét. Az Európai Néppárt alelnökével Pál Amanda készített interjút.

Miért tartott ennyi ideig, hogy az Európai Néppárt kiálljon Orbán Viktor magyar miniszterelnök mellett az elmúlt hetek támadásai után?

Nem azért léptünk, mert a Fidesz a mi pártcsaládunk tagja. Azért tettük, mert amit Magyarország elért, mindaz a teljesítmény, amit felmutatott az uniós elnökség alatt, és mindazok a képességek, amelyeket bizonyított – mindez megmutatta Magyarország és a jelenlegi kormány elkötelezettségét az európai célok iránt. Eddig pedig nem volt semmi, ismétlem: semmi, ami akár az Európai Bizottság, akár más európai szerv rosszallását kiválthatta azzal, hogy nem felelt volna meg, vagy szembe ment volna az uniós irányelvekkel. Ugyanakkor nincs kétségünk, hogy ha akár a bizottság, akár más szerv azt kérné Magyarországtól és kormányától, hogy változtasson meg egy jogszabályt, mert az nem felel meg az európai értéknek, akkor ha változtatni kell, változtatnak. Orbán Viktor miniszterelnök ezt a napokban is leszögezte. De ha meg nincs erre szükség, az azt jelenti, hogy minden rendben volt.

Az elmúlt hetekben számos újságcikk, vélemény és karikatúra jelent meg, amelyekben Orbán Viktort a fehérorosz Lukasenkához, a francia Le Penhez vagy a venezuelai diktátorhoz, Chávezhez hasonlítják. Mit gondol ezekről a megnyilvánulásokról?

Erre azért nehéz válaszolnom, mert régóta személyes jó barátja vagyok Orbán Viktornak. Megbízom az elképzeléseiben, megbízom az értékítéletében. Húsz éve vagyunk barátok, és ahogy ezalatt megismertem, Viktor egy olyan úriember, akit vagy gyűlölsz, vagy szeretsz. Úgyhogy nem lep meg, hogy sokan kritizálják, mivel olyan ember, aki vállalja a konfrontációt. Ez alatt azt értem, hogy ő nem bújik semmi mögé, mindig elmondja a véleményét, mindenhol. Nemcsak Magyarországon, hanem Brüsszelben és bárhol máshol is. Szóval ez nem lep meg. Ami viszont meglep, az az hogy, amikor 2006-ban, a választások után az akkori szocialista kormányfő azt mondta párttársainak, hogy hazudott minden magyar állampolgárnak a választási kampányban, és hazudott európai kollégáinak is, nem láttam ugyanezt a kampányt.

Mi az oka ennek a kettős mércének, ennek az álszent hozzáállásnak?

Hogy mi? Erre könnyű válaszolnom: a sajtó nagy része baloldali orientáltságú. Hogyha Orbán Viktor tette volna azt, mint szocialista elődje, hogy maga ismeri el: hazudott az embereknek, hazudott a nemzetnek, hazudott a gazdaság állapotáról, hazudott az európai partnereinek, akkor keresztre feszítette volna mind a nemzetközi, mind a magyar sajtó. Mivel a volt szocialista kormányfő tette ezt, mindenki néma maradt.

A teljes interjú és a hanganyag az mno.hu-n.

(mno.hu)