fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szombathely kész átvenni a Savaria Szimfonikus Zenekart
2012. január 16., 18:49
Szombathely önkormányzata kész átvenni és tovább működtetni a Savaria Szimfonikus Zenekart, amennyiben azt a Vas Megyei Közgyűlés átadja, és a polgármester előterjesztését Szombathely Megyei Jogú Város közgyűlése is megszavazza - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Puskás Tivadar (Fidesz-KDNP), Szombathely polgármestere.

Az idén alapításának 50. évfordulóját ünneplő együttes az ország hat olyan szimfonikus zenekarának egyike, amely a nemzetközi porondon is elismert rangot vívott ki magának - hangoztatta a polgármester. Szombathely közgyűlése már tavaly december végi ülésén határozatban foglalt állást arról, hogy a testület felelősséget érez a hajdan városi alapítású szimfonikus zenekar jövőjével kapcsolatban, ezért kész tárgyalni a Vas Megyei Önkormányzattal - emlékeztetett a polgármester.Hozzátette: a Vas Megyei Önkormányzat akkor még azt a szándékát nyilvánította ki, hogy továbbra is működtetni kívánja a zenekart, ám időközben  a helyzet úgy alakult, hogy a jogi környezet megváltozása miatt erre a megyei önkormányzatnak nem maradt lehetősége.
   
Puskás Tivadar elmondta: az elmúlt napokban sikerült megtalálniuk azokat a pénzügyi forrásokat, amelyekből a zenekart 2012-ben ugyanazokkal az anyagi kondíciókkal működtethetik tovább, mint tavaly, illetve az azt megelőző esztendőkben. Szavai szerint Szombathelynek van lehetősége pályázni a központi költségvetésben rendelkezésre álló 1,77 milliárd forintos tartalék keretből, amely egyebek között arra is szolgál, hogy azokat a feladatokat - előadóművészeti szervezetek, könyvtárak fenntartását - finanszírozza, amelyeket a megyei jogú városok vállalnak át a megyéktől.
   
A 75 dolgozót foglalkoztató Savaria Szimfonikus Zenekar tavaly összesen 378 millió forintos költségvetéssel gazdálkodott, ebből 100 millió forint volt a Vas Megyei Önkormányzattól kapott fenntartói támogatás, Szombathely önkormányzata adott 66,5 millió forint támogatást, a minisztérium pályázat alapján 88,5 millió forintot, a zenekar saját bevétele pedig 123 millió forint volt.
   
Lazáry Viktor (Fidesz), Szombathely kultúráért felelős alpolgármestere az MTI kérdésére válaszolva úgy fogalmazott: egyelőre még nem lehet megmondani, hogy a zenekar fenntartása pontosan milyen terheket ró Szombathely költségvetésére, de határozott szándékuk, hogy megmentsék a nagy múltú, és a város kulturális élete számára fontos zenekart az esetleges megszűnéstől. Azt, hogy a zenekar mennyiből tud majd gazdálkodni 2012-ben, szavai szerint csak a költségvetés elfogadása után lehet majd megmondani.
   
Mérei Tamás, a Savaria Szimfonikus Zenekar igazgatója a sajtótájékoztatón az évi 30 ezer koncertlátogató nevében is köszönetét fejezte ki azért, hogy Szombathely mindent megtesz a zenekar életben tartásáért. Közelgő jubileumuk kapcsán felidézte, hogy 1933-ban a zenekar elődjét vezényelte Kodály Zoltán is, az 1962-ben alapított jelenlegi együttes nevéhez pedig olyan rendezvények köthetők, mint a világon egyedülálló Nemzetközi Bartók Szeminárium és Bartók Fesztivál, valamint a Szombathely egyik védjegyévé vált iseumi Varázsfuvola-előadások.

(MTI-fidesz.hu)