Sinkovics Ferenc: A Békemenet a jóarcú emberek menete volt. Érzékelni lehetett a fájó kontrasztot a polgári, nemzeti habitus és az operaház előtti anyázós, liberális népség agresszivitása között. Senki se irigyelje most a hazai politikusokat! Az elmúlt hetek eseményei világosan megmutatták, hogy eljárt a hagyományos értelemben vett pártharcok és az öncélú hatalombirtoklás ideje. Pedig a magyar politikai elit tagjainak épp a pártharc az egyik legfontosabb önmegvalósítási terepe, a pártharcokkal megszerezhető hatalom pedig a narkotikuma. Csakhogy a jelen szigorú valósága mérföldekkel előbbre tart, túl vagyunk már a szentnek hitt szavak és a fogalmak inflációján, a szinte egyházszerűen tisztelt nagy, nemzetközi szervezetek súlyos hitelvesztésén, a baloldali média lelepleződésén. Arról a médiáról van szó, amely már jóval a Békemenet napja előtt híresztelni kezdte, hogy valójában a Fidesz szervezi a demonstrációt. Ez a média ugyanis abban bízott, hogy a kormánypárttal szembeni csalódottság miatt csak néhány ezer ember lézeng majd szombaton a Hősök terén.

Nem így lett. Azért nem, mert a menet Magyarországról, a magyar nemzet függetlenségéről és önrendelkezéséről szólt. Jó kérdés, hogy mit tanultak mindebből a jobboldali pártok és politikusaik. Nagyon úgy néz ki ugyanis, hogy a magyar közvélemény nem csak elvárja, ki is kényszeríti majd azt a pártharcokon és belső palotaforradalmakon, platformozásokon túllépő politizálást, ami csak a nemzeti érdekek védelmét fogadja el mint magasabb rendű célt.