fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Több mint 600 javaslat érkezett a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló társadalmi egyeztetés során
2012. január 30., 11:03
Lezárult a társadalmi egyeztetése a kormányhivatalok járási hivatalainak kialakításáról szóló munkaanyagnak, amelyet a  Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium  (KIM)  2012. január 10-én  hozott nyilvánosságra. Ennek eredményeként egyes települések akár más járáshoz kerülhetnek, de a nyilvánosságra hozott járások száma nem változik: a 168 járás és hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy ha valaki új járást akar alakítani, azzal kell számolnia, hogy abban a megyében egy másik járást kell megszüntetni.

A beérkezett javaslatok több mint a fele arra irányul, hogy egy adott  település másik járáshoz tartozzon, harmaduk eltérő járási székhely kialakítására. Az észrevételek két százaléka irányul ágazati jogszabályok módosítására, szintén két százaléka a járások szervezetére.
A települések által megküldött javaslatok feldolgozását szakmai egyeztetés követi a kormánymegbízottak bevonásával. Ennek eredményeként egyes települések akár más járásba kerülhetnek besorolásra,  hiszen a társadalmi egyeztetésre bocsátott anyag a minisztérium szakmai tervezete és nem jogszabályi előírás. 
 
 A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány, a közigazgatás átfogó, a közjót szolgáló átalakításának, a Jó Állam kialakításának egyik fontos állomásaként. A cél olyan modern kori járások kialakítása, melyek hozzájárulnak a mai közigazgatásnál alacsonyabb társadalmi költséggel, hatékonyabban és ügyfélközpontúan működő területi közigazgatás létrejöttéhez. A kialakítás alapelve a gyors és könnyű hozzáférés biztosítása az államigazgatási szolgáltatásokhoz, a területi államigazgatási szervek illetékességi területeinek járási alapú rendezése, valamint a megyék határainak és  a létező ügyintézési helyszínek megőrzése. Ez azt is jelenti, hogy a meglévő  okmányirodák bázisán Kormányablakokat alakítanak ki, amelyek a járási hivatal részét fogják képezni, és a hivatali ügyintézés alapvető színterei lesznek olyan településeken is, amelyek nem lesznek járási székhelyek.  

A KIM Területi Közigazgatásért és Választásokért felelős Államtitkárság várhatóan 2012. február 10-éig dolgozza fel beérkezett javaslatokat.  A tervek szerint még  februárban az Országgyűlés elé kerül a törvényjavaslat, a járási székhelyeket és illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet pedig várhatóan június végén fogadja el a kormány.

(Kiadta a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium)