fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Uniós támogatással újul meg a székesfehérvári Fő utca
2012. február 2., 08:25
Európai uniós támogatással újul meg Székesfehérváron a Fő utca; az önkormányzat a belváros rehabilitációjának folytatására mintegy 1,8 milliárd forint támogatást nyert - közölte az önkormányzati kommunikációs központ az MTI-vel.

A város értékes műemlékegyüttesének, a Hiemer-Font-Caraffa-ház felújításának harmadik ütemét, valamint a Fő utca teljes felújítását magában foglaló projekt teljes költsége több mint 2,1 milliárd forint, amelyhez 395 millió forint önrésszel járult hozzá az önkormányzat.
    
A Hiemer épületegyüttes harmadik szárnyának felújítása már tavaly elkészült, a Fő utca felújítása pedig a munkaterület átadásával most kezdődött meg. Amint a hőmérséklet nulla fok fölé emelkedik, a munkálatokat közbeszerzési eljárás keretében elnyerő Konstruktor Mérnöki Kft. szakemberei hozzálátnak a kivitelezéshez.
    
Elsőként az ivóvíz- és szennyvízvezeték rekonstrukcióját végzik el, várhatóan júniusig. Mivel az utca alatt értékes régészeti leletek is lehetnek, egyes részeken régészeti feltárást is végeznek. A tervek szerint a barokk belváros sétálóutcája díszburkolatot, díszvilágítást, új utcabútorokat kap, és várhatóan egy szökőkutat is építenek.
    
A felújítással kapcsolatos látványterveket 2010 végén közszemlére bocsátották, a három bemutatott koncepcióból a székesfehérváriak választották ki azt, amelyik megvalósítását a legszívesebben látnák.

(MTI-fidesz.hu)