fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"A kormány a teljes középosztályban gondolkodik"
2012. február 13., 14:40
A nagy európai újrarendeződésben Magyarországnak azt az esélyt kell megragadni, hogy Európa egyik kiemelkedő termelési központjává váljon - mondta hétfőn a parlamentben a frakcióvezetők felszólalására adott viszontválaszában Orbán Viktor. A miniszterelnök Göncz Kinga szocialista európai parlamenti képviselő egy nemrég tett kijelentése kapcsán azzal a kéréssel fordult Mesterházy Attilához, az MSZP frakcióvezetőjéhez, kérje meg az Európai Parlamentben dolgozó szocialista képviselőket, hogy „időnként álljanak ki Magyarország nemzeti érdekei mellett”. A kormányfő hangsúlyozta, számít a magyar parlament minden frakciójának támogatására és együttműködésére az európai gazdasági és pénzügyi paktum kérdésében.

Orbán Viktor először Balczó Zoltánnak a Jobbik frakcióvezető-helyettesének felszólalására reagált. Elmondta, az európai uniós miniszterelnökök arról egyeztek meg, milyen legyen Európa pénzügyi paktuma, majd szakértőiknek kiadták a szerződés pontos megszövegezését, melyet a miniszterelnökök márciusban Brüsszelben fogadhatnak el. Az aláírt szerződést - a magyar törvények szerint - be kell terjeszteni a magyar Országgyűlés elé annak érdekében, hogy a Ház megvitassa és ratifikálhassa – tette hozzá a miniszterelnök.

Úgy folytatta, az új magyar alaptörvény szerint értelmezi kell azt a kérdést, ha majd az új szerződés ide kerül ratifikálás céljából, elegendő lesz-e a jelenlévő képviselők felének szavazata, vagy kétharmad kell ehhez. Ez a kérdés alkotmányos értelmezésre szorul, ezért a kormány az Alkotmánybíróság véleményét is kérte az ügyben, hogy az eljárás hibátlan és kifogástalan lehessen – tájékoztatott Orbán Viktor.

Felhívta a figyelmet: az új alkotmányban szerepel Magyarország fizetőeszközének megnevezése - mint mondta - nem véletlenül. Amikor hazánk majd - ha úgy dönt - csatlakozik az euróhoz, és a csatlakozással a majd ideterjesztendő szerződésben vállalt kötelezettségek ránk is érvényesek lesznek, a magyar parlamentnek lesz módja arról, hogy erről a csatlakozásról kétharmados többséggel döntsön, mert az alaptörvény ezt majd meg fogja követelni - hangsúlyozta.

Orbán Viktor leszögezte: korrekten, az ígéreteknek megfelelően, és kellő alkotmányos garanciákkal születik majd meg az összes szükséges döntés, amely Magyarország új nemzetközi elkötelezettségére vonatkozik.

Jávor Benedeknek, az LMP frakcióvezetőjének hozzászólására reagálva a miniszterelnök azt mondta: Isten hozta az LMP-t a szabadságharcosok táborában. A frakcióvezető Lengyelországra tett megjegyzéseit Orbán Viktor visszautasította, s mindenkit arra kért, ne próbálja Magyarországot szembefordítani egyik legjobb európai szövetségesével „még egy olcsó új frakcióvezetői poén érdekében sem”.

Balczó Zoltán a külföldi tőkére vonatkozó gondolatára reagálva Orbán azt mondta, abban láthatóan egyetértenek a frakcióvezető-helyettessel, hogy Magyarországnak nem kell segítséget nyújtania olyan külföldről érkező magyarországi gazdasági vállalkozásoknak, amelyek a magyar állam támogatásával semmilyen hozzáadott értéket nem állítanak elő. Az ilyen vállalkozásokat nem kell támogatni, mert itt csak a tőkeerővel történő visszaélés okán kiszorítanák a magyar vállalkozókat a piacról – mutatott rá a miniszterelnök, aki szerint érdemes és az ország javát szolgálja minden olyan külföldi vállalkozás támogatása, amely hozzáadott értéket állít elő, növeli a magyar nemzeti összterméket, nem vesz el lehetőséget a magyar vállalkozóktól, és olyan termékeket kínál, amelyekre a hazai szféra nem képes.

Ezzel összefüggésben Orbán Viktor kijelentette: a nagy európai újrarendeződésben Magyarországnak azt az esélyt kell megragadni, hogy Európa egyik kiemelkedő termelési központjává váljon. Hozzátette, hisz abban, hogy ezt a lehetőséget az ország meg tudja ragadni, és abban is biztos, ha Magyarország termelési központ lesz, sokkal több embernek tudnak majd munkát adni, mint jelenleg.

Az én saját, személyes felfogásom szerint az, ami 2002-től 2010-ig Magyarországon történt, hatalmi szempontból azt jelentette, hogy a nagytőke a gazdasági súlya mellé megszerezte a politikai hatalmat is – jelentette ki a miniszterelnök. Hozzátette: „azt tanácsolom Magyarországnak, hogy ne menjen vissza erre az útra, hanem olyan kormányt próbáljon meg választani magának, mindig olyan parlamenti többséget hozzon létre, ami a politikai hatalmat a középosztály kezében tartja”.

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy a kormány a teljes középosztályban gondolkodik. Ráadásul azt gondoljuk, hogy a középosztály természetes részét adják a nyugdíjasok is, még, ha vagyoni helyzetük egyébként nehéz is – mutatott rá. Mind mondta, ennek érdekében azon dolgoznak, hogy létrehozzanak egy szövetséget a középosztály és a nyugdíjasok között.

Egy hasonló szövetséget kívánunk létrehozni a leszakadó rétegek és a középosztály között is – tette hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy elengedhetetlen, hogy a középosztály alulról nyitott legyen. Szavai szerint ennek érdekében olyan gazdasági eszközöket kell a szegényebb rétegek rendelkezésére bocsátani, hogy munka, tanulás és szorgalom révén jobb életszínvonalat tudjanak maguknak teremteni. Ha ez a társadalmi szövetség létrejön, akkor nem állhat elő még egyszer az a helyzet, hogy a nagytőke a gazdasági hatalma mellé megszerezze a politikai hatalmat is – szögezte le.

Orbán Viktor felszólalásában arra kérte Mesterházy Attilát, hogy „amennyiben mód van rá, és ez lehetséges, az Európai Parlamentben dolgozó szocialista képviselőket kérje meg arra, hogy időnként álljanak ki Magyarország nemzeti érdekei mellett”. Az ember úgy érzi, hogy hátba támadják, az ország polgárai úgy érzik, hogy nem állnak ki mellettük, amikor azt találja mondani egy képviselő, hogy ő szégyelli Magyarországot, és szívesebben képviselné Luxemburgot az Európai Unióban – utalt a kormányfő Göncz Kinga szavaira. Hozzáfűzte: „ez túl van minden határon”.

„Arra szeretném kérni önöket, hogy annak érdekében, hogy nemzeti ügyekben, szükség szerint a szocialista ellenzék és a polgári kormányzati erők között együttműködés lehessen, amelyre időnként Magyarországnak időnként szüksége van, próbáljuk kiiktatni azokat a mondatokat, rossz gesztusokat és szerepeket, amelyek akadályozzák azt, hogyha szükséges, akkor az ellenzék és a kormány között együttműködés jöhessen létre” – jelentette ki a miniszterelnök az MSZP-s képviselőkhöz szólva.

A kormányfő hangsúlyozta, számít a magyar parlament minden frakciójának támogatására és együttműködésére az európai gazdasági és pénzügyi paktum kérdésében.

(fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Orbán: Elértük, amit akartunk + videó, képgaléria
Cikk: "Vegyék figyelembe, hogy ez egy tartással rendelkező büszke nép!"
Cikk: Orbán: Meg kell védeni a magyar álláspontot