Lapunk aggodalmát, amelyet Gál J. Zoltán hosszú utazásának a híre váltott ki, erősen súlyosbítja az a körülmény, hogy a népszerű ember miattunk szánta el magát a döntésre. Alighanem túllőttünk a célon.

Miután a Magyar Nemzet megosztotta Juhász Ferenc örvendetes
lakásvásárlása felett érzett lelkesedését a magyar közvéleménnyel, a kormányszóvivő kifejtette: "ez nem az első eset, hogy bizonyos sajtóorgánumok, amelyek bizonyos politikai célok szolgálatába szegődtek, megpróbálnak politikai ügyet csinálni magyar polgárok lakásvásárlásából, magánéletéből". Már itt ráébredhettünk volna, hogy ebből baj lesz, a közkedvenc Gál J. Zoltánt nem olyan fából faragták, hogy megálljon félúton. Nem is állt meg. Azt is elmondta, hogy ő olyan országban szeretne élni, mert ebben hisz, ahol az egyes miniszterek és családtagjaik magánéletében szereplőknek a zsebében senki nem turkál.

Bizony, ebben hisz. A hit, kérem szépen, a hit, az nagyon komoly dolog. Hitbéli ügyekkel nem szabad tréfálkozni. Gál J. Zoltánnak erős a hite, lám, arra is rávette, hogy mit teremtett, összedúlja. A kormányszóvivő ki akar vándorolni.

Tudniillik Magyarország sajnálatos módon olyan ország, ahol tekintélyes intézmények hivatottak arra, hogy egyes miniszterek és családtagjaik magánéletében szereplőknek a zsebében turkáljanak.

A tekintélyes intézmények között az első Keller László közpénzügyi államtitkár, aki feltartóztathatatlanul küzd, mint jószág a jégen. A korrupció ellen, ugyebár. Továbbá itt van a Magyar Szocialista Párt, amelynek vezetői ugyan egyfelől örülnek Gyurcsány Ferenc és Juhász Ferenc gyarapodásának a semmik vagyunk s minden leszünk mottójának szellemében, másfelől viszont éppenséggel nem ezzel a programmal kerültek hatalomra, sőt. Vannak még az egyéb demokratikus pártok is. Aztán jön a többségi média, amely évekig lankadatlanul turkált a zsebekben, oly szorgalommal, hogy mára kissé talán bele is fáradt. A parlament is foglalkozik ilyesmivel. És csak ezek után húzza meg magát szerényen a Magyar Nemzet. Miattunk maradhatsz, Zoltán.

Mármint itthon.

Meg aztán hová is menne egy hitehajtott kormányszóvivő? Természetesen vannak olyan országok, amelyek maradéktalanul megfelelnek a Gál J. Zoltán támasztotta feltételeknek, bár furcsa módon egyik sem demokrácia, az igaz. Kuba például jó lehet. Észak-Korea is. Kína nem, ott turkálnak keményen, és némelyik turkálásnak tarkón lövés a vége. Kínát tehát hagyjuk. Irak egy éve még alkalmas lett volna, ma már kevésbé. Mostanában a kaukázusi
államok sem egyértelműek.

Nem is tudom.

Bízom benne, hogy Gál J. Zoltán nem hagy el minket Kuba vagy Észak-Korea kedvéért.
Mindazonáltal az is a lehetőségek birodalmába tartozik, hogy a kormányszóvivőnek esze ágában sincs kivándorolni, és amit a kormány nevében mondott, azt csak úgy mondta, mert hamarjában mondania kellett valamit, esetleg úgy véli, hogy az üvegzsebben nem szabad turkálni, mert eltörik. Ebben az esetben hajlamos lennék arra gondolni, hogy kormányunk tagjainak a fejében azért a víz az úr. Habár fölül a Gál J.

Csermely Péter, Magyar Nemzet