fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Sopron: bővült a csapadékvíz elvezető-rendszer
2012. február 16., 10:27
Több, mint 140 millió forintból valósult meg a Kutyahegyen a belterületi vízrendezés a soproni önkormányzat nyertes pályázatának köszönhetően. Az Európai Unió által támogatott beruházás a csapadékvíz elvezetésével minimalizálja a víz okozta károkat.

Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere, Mágel Ágost, az önkormányzat Városfejlesztési bizottságának elnöke és Rádonyi László, a körzet önkormányzati képviselője közösen adta ma át a Kutyahegyen megvalósított csapadékvíz-elvezető rendszert.


A Kutyahegy beépítése miatt a csapadéklefolyási viszonyok lényegesen megváltoztak, jelentősen megnőttek a burkolt felületek, megnőtt a lefolyó csapadék mennyisége. Ezt a helyzetet súlyosbították az utóbbi időszakban tapasztalható szélsőséges esőzések, melyek következtében mind az ingatlanok víz- és hordalékelöntéséből, mind a rétegvíz épületekbe történő bejutásából jelentős károk keletkeztek közterületen és magáningatlanokon egyaránt - mondta el dr. Fodor Tamás polgármester. A város vezetője hozzátette: a város túlteljesítette vállalását a projekt megvalósításakor a megfelelő árvízvédelem kialakítása érdekében.

Az 1990-es évek elejéig a területen kert- és szőlőművelés folyt, ezután kezdődött meg a lakóterület kialakítása. Míg a mezőgazdasági műveléshez szükséges közlekedési nyomvonalak általában figyelembe vették a topográfiai adottságokat, a lakótelkek kialakítása ezt nem követte konzekvensen. A dombvidéki jellegből adódóan a terület  ejtése viszonylag meredek, így a "szabadon" lefolyó csapadék rövid idő alatt, nagy sebességgel, jelentős
kárt okozva folyik le.

Rádonyi László, a körzet önkormányzati képviselője szerint a városrészben lakók egyik lényeges gondját oldotta meg az önkormányzat, ugyanakkor még további teendők is vannak a környező utcákban, ami az útépítést illeti.

Mágel Ágost, bizottsági elnök azt hangsúlyozta a sajtótájékoztatón, hogy a projekt sikeres megvalósításával a városrészben épült ingatlanok biztonsága növekedett meg.

A projekt megvalósulásával 58 hektár lakóterületre hulló csapadék elvezetése válik lehetővé, ami 328 lakótelek, 578 lakás vízkárelhárítását biztosítja, illetve 1380 lakos életfeltételeit javítja. A lakóterületre hulló csapadékvizet a kiépített csatornahálózat segítségével a Liget-patakba juttatjuk, a levezetett víz így többlet biztosít a NATURA 2000 terület számára. A munkaterület átadása 2011 márciusában volt, a munkálatok áprilisban kezdődtek. Összesen 209 méter zárt csatorna és 851 méter burkolt árok épült a projekt során.

A Sopron - Kutyahegy belterületi vízrendezéseprojekt
(NYDOP-4.1.1/B-09-2009-0009) összköltsége:  140 768 918 Ft, a kedvezményezett  Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata, a projekt részleteiről az érintett városrész lakóit az önkormányzat szórólapokon tájékoztatja, amelyeket a sajtótájékoztatót követően juttattak el a postaládákba.

(fidesz.sopron.hu)