Kovács Zoltán az MTI-nek nyilatkozva azt mondta: láthatóan egy olyan döntésről van szó, amely nem veszi figyelembe azt a tényt, hogy "a kormány éppen jogi eszmecserét folytat az Európai Bizottsággal". Ezzel kapcsolatban idézte Orbán Viktor miniszterelnök reggeli rádióinterjújában elhangzottakat, vagyis azt, hogy megszületett a magyar kormány válaszlevele az Európai Bizottságnak a testület által januárban indított kötelezettségszegési eljárásokkal kapcsolatban, a dokumentumot pedig pénteken küldi el a kabinet.
A csütörtökön Strasbourgban hozott, jogi következményekkel nem járó döntés egyértelműen politikai motivációjú, a magyar kormány pedig minden szempontból elfogadhatatlannak tartja, különös tekintettel arra, hogy a kabinetnek semmilyen vitája nincs az Európai Unió alapelveit illetően, ugyanis "Magyarország egy olyan demokratikus jogállam, amelyben minden olyan érték érvényesül, amelynek az EU-ban érvényesülnie kell" - fejtette ki az államtitkár. Szólt arról is, hogy szerinte sok olyan kérdés vetődik fel az EP-ben folyó vitákban, amelyek tévedésekből és a megismerés, illetve a megismerés szándékának hiányából táplálkoznak.
Kovács Zoltán emlékeztetett, hogy a magyar kormány világossá tette: ha a magyar jogrendszerben történt változások bármelyikéről kiderül és be is bizonyosodik, hogy nincs összhangban az európai joggal, akkor megtalálja a megfelelő megoldási keretet. A kommunikációs államtitkár végül köszönetét fejezte ki azoknak, akik "partnerek egy ésszerű párbeszédben", azoknak pedig külön is, akik kiállnak a kabinet mellett az ügyben.
Cikk: | Az európai baloldal meghozta koncepciós ítéletét |
Cikk: | "Aránylag egyszerűnek mondható tárgyalássorozat előtt állunk" + hang |