fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Hódmezővásárhely: Közös múlt nélkül nincs közös jövő
2012. február 25., 12:44
Közös nevezőre kell jutni múltunkról, a jót jónak, a rosszat rossznak kell látnunk, ebben nem lehet a politikai törésvonalak mentén különbség - jelentette ki Almási István (Fidesz) hódmezővásárhelyi alpolgármester szombaton.

Nem lehet jobb- és baloldali történelem, csak magyar történelem, közös história - mondta a politikus Hódmezővásárhelyen, az Emlékpont múzeumban a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett megemlékezésen. Közös múlt nélkül nincsen közös jövő sem - hangsúlyozta az alpolgármester.

Kitért arra, hogy a magyarok az elmúlt évtizedekben rendre elkövettek néhány hibát a múlt feltárásával kapcsolatban. Úgy fogalmazott: "Az egyik, hogy úgy tettünk, mintha kizárólag áldozatok volnánk, pedig az igazság ennél sokkal kegyetlenebb: a bűnösök között is elviselhetetlenül sokan voltak magyarok".
    
A békés rendszerváltás nem jelentheti, hogy erről nem veszünk tudomást. Megbocsátani lehet - egy keresztény embernek kell is - de felejteni nem szabad - mondta Almási István.

Az Országgyűlés 2000-ben nyilvánította február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.

(MTI-fidesz.hu)