fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Emlékeznünk és emlékeztetnünk kell"
2012. február 25., 16:15
Gelencsér Attila (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke szerint emlékeztetni kell a kommunizmus bűneire. A megyei önkormányzatnak a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából tartott szombati emlékülésén Wittner Mária fideszes országgyűlési képviselő a diktatúra éveiről szólva kijelentette, hogy Magyarország akkor kifosztottá és megalázottá vált.

 Az emlékülésen a közgyűlés elnöke köszöntőjében úgy fogalmazott: "Dolgunk van ezzel az emléknappal, emlékeznünk és emlékeztetnünk kell a terrorra, a kommunizmus bűneire." Gelencsér Attila emlékeztetett arra, hogy a kommunista diktatúrának csak Közép-Európában egymillió halálos áldozat volt, és több millió embert hurcoltak meg, illetve nyomorítottak meg.
    
Hangsúlyozta, hogy diktatúrát ebben az országban csakis katonai erővel lehetett kikényszeríteni, "szabadságharcos nemzet vagyunk és az is maradunk". Wittner Mária, akit a rendezvényen forradalmárként és szabadságharcosként köszöntöttek, beszédében feltette a kérdést: "Ki kért bocsánatot a gulágért, a kitelepítettekért, a kivégzettekért?" Mint mondta, abban a korszakban kifosztottá és megalázottá vált Magyarország, "de ez a mi hazánk".
    
A mai helyzetről szólva úgy fogalmazott: "Most, amikor jött egy ember, egy kormányzat, amely szándéka szerint fel akarja emelni az országot, a "sátáni had" összezárt, és mivel ahhoz gyengék, hogy itthonról harcoljanak, vagy visszakaparintsák a hatalmat, segítségül hívják a Nyugatot, a globalizált pénzvilágot, amely el akar bennünket nyelni." Véleménye szerint '56 harca még nem ért véget. Azt mondta: "mi nem akarunk világpolgárok lenni, mi itthon akarunk élni", ezt az országot a magyar tudás erejével kell felemelni.
    
A rendezvényen Keményfi Béla, a gulág megrokkant túlélője arról beszélt, hogy hajdan kettős mércével mérte Európa és Amerika is a nácizmust és a kommunizmust. Az utóbbi bűneit szerinte a mai napig nem ítélték el megfelelően, a tankönyvek is "csak a nácik bűneivel vannak tele".
    
Az emlékülést követően a résztvevők átvonultak a kaposvári városházához, és megkoszorúzták a kommunizmus áldozatainak emlékművét.
    
Az Országgyűlés 2000-ben döntött úgy, hogy február 25-én tartják a kommunizmus áldozatainak emléknapját. 1947-ben ezen a napon tartóztatták le jogellenesen, majd hurcolták el a Szovjetunióba a Független Kisgazdapárt akkori főtitkárát, Kovács Bélát.

(MTI-fidesz.hu)