ajánlott oldalak
Magyarország nemcsak az európai átlagnál teljesít jobban, de visszakapaszkodott régiónk élbolyába is.
Orbán Viktor sajtónyilatkozata a TAKATÁ-val kötött stratégiai megállapodás aláírása után, 2013. november 15.
 

Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházba látogatott a honvédelmi miniszter

Létrehozva: 2012. március 2., 14:48
nyomtat küld

Hende Csaba honvédelmi miniszter pénteken magánlátogatást tett a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórházban, ahol Lehoczky Péter h. főigazgatóval, valamint a Sebészeti Osztály osztályvezető főorvosával, Ender Ferenccel folytatott kötetlen megbeszélést.

A miniszter megtekintette a közelmúltban több mint 10 millió forintos adományból csaknem teljesen megújult Sebészeti Osztályt. A rekonstrukció eredményeként a betegeket a napjainkban elvárható szintű körülmények között láthatják el. Ez pedig, amint azt Ender Ferenc rövid prezentációjában hangsúlyozta, különösen fontos egy olyan osztályon, amely mintegy négyszázezer ember ellátásáért felel, ahol évről-évre egyre több, tavaly már 2126 műtétet végeztek, egyre jelentősebb arányban korszerű laparoszkópos eljárással.
   
Hende Csaba, aki elismeréssel nyilatkozott a kórházban és az osztályon folyó magas szintű szakmai munkáról, elmondta: bízik benne, hogy a jövőben nem csupán személyes, de intézményi szintű kapcsolat is lesz a Honvédkórház és a Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház között, mely a betegek és Magyarország érdeke is.

(HM Sajtóiroda)
 
médianaptár
-több
Jelenleg nincs információ
dosszié
Fundamentumok MSZP-SZDSZ Korrupédia Rendőri Brutalitás EU-Elnökség
események
-több
Tartsa a kurzort egy dátum fölé az aznapi programok- ért. Kattintson egy napra a részletekért.
Jelenleg nincs erre a napra vonatkozó információ
szervezet kereső
Keresse meg irányítószám alapján az Önhöz legközelebb működő választókerületi irodát!
Keres
új hozzászólók
 
 
HírekÁrvízi védekezésEU elnökségÖnkormányzatZöldEurópai UnióMondatokDossziéHírlevelek
Önkormányzati választások 2010 InterjúkInterjúPublicisztikaFórum
FrakcióVálasztott testületekTagozatokDokumentumokÖnkormányzati választások 2010Kapcsolat
KözleményekSajtótájékoztatók
VideókFotókHanganyagokDokumentumok
News in EnglishContact
EU-ElnökségMagyarország többre képes
Nyilvános szerződések