fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Tállai András tartotta a szavát
2012. március 5., 09:58
Harminchatan jutottak álláshoz azok közül, akik a szocialisták által szervezet éhségmenet mezőkövesdi állomásának másnapján a helyi hivatal épülete előtt jelentkeztek munkáért. Van, aki a belvízelvezetésben, mások a közútkarbantartásban, de olyanok is lesznek, akik a mezőgazdasági utak rendbetételében és az illegális hulladéklerakó-felszámolásban dolgozhatnak március 1-jétől.

Mint emlékezetes, a borsodi szocialisták által támogatott éhségmenetet a mezőkövesdi Fidesz-csoport „munka, kenyér” feliratú sátorral fogadta. A sátorban azonnali munkavállalási lehetőség és kenyér várta a demonstrálókat. Akkor az államtitkár nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet: aki valóban keres munkát és akar is dolgozni Magyarországon, azt a kormány minden lehetséges eszközzel segíti.

Annak ellenére, hogy a munkát követelő majd ötven demonstrálóból mindössze négyen írták alá a felkínált munkaszerződést, másnap kora reggel már olyan, javarészt hátrányos helyzetű emberek is követeltek munkát, akikkel a hivatal dolgozói azelőtt még csak érdeklődés szintjén sem találkoztak.

Tállai András szerint bármivel is vették rá őket a szocialisták a szervezett jelentkezésre, a kormány elérte a célját, nevezetesen akit csak tud, azt próbálja ösztönözni a munkavégzésre.

A március elsején indult startmunka programban a kormány több mint 411 millió forinttal támogatja a mezőkövesdi térséget és annak településeit. Ez 460 fő részére biztosít állást, valamint a munkához szükséges eszközöket, összesen hatféle programban.

(fidesz.hu)