fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Közös Békés megyei földgázbeszerzés
2012. március 9., 10:29
Negyedik éve áll az élére a Békés Megyei Önkormányzat a települések közös földgázbeszerzésének Békés megyében és képviseli érdekeiket hatékonyan a szolgáltatók előtt. Ennek a hatékonyságnak köszönhető, hogy idén Békés megye 75 településéből 54 csatlakozott a közös közbeszerzéshez, mellettük 4 kistérség, és két kórház is. A megyei önkormányzatnál minden település aláírta a szindikátusi szerződést, ezzel hivatalosan is véglegesítették csatlakozási szándékukat. A beszerzés a nem végleges adatok szerint 15-16 millió köbméter földgáz beszerzéséről szól.

Azok, akik idén is a megyei önkormányzat koordinálásával szerzik be az önkormányzati intézményeik fűtéséhez szükséges földgázt jelentős költségmegtakarítással számolhatnak.

A 2011-es év résztvevőinek a megtakarítása ugyanis a Magyar Energia Hivatal által közzétett 2011. második negyedéves súlyozott átlagárai alapján 26,5%-os volt. A tavalyi évben résztvevők összesen 400 millió forinttal kevesebbet fizettek a szolgáltatónak, mint az egyetemes szolgáltatói árak. A 2011. évi közös földgázbeszerzés értéke bruttó 1,6 milliárd forintot tett ki. A földgáz ára a tavalyi nyertes ajánlat alapján nettó 59,68 HUF / m3 + rendszerhasználati díj, a nyertes pedig a GDF-Suez volt.

A négy év megfigyelései eddig azt mutatták, hogy a programban rendszeresen résztvevő településeket is éri meglepetés, hiszen nem csak tartani tudják a korábbi években számukra kialkudott kedvező árat, de évről-évre sikerül az előző évi ár alatt beszerezni a földgázt.

Az idei év azért is különleges, mert a települések és kistérségek mellett először vesz részt benne a békéscsabai Dr. Réthy Pál Kórház Békéscsaba Megyei jogú Város révén és a korábban megyei fenntartású, de január 1-jétől a GYEMSZI fenntartása alatt álló Megyei Pándy Kálmán Kórház is. Ezzel Békés megye két legnagyobb kórháza konzorciumi áron vásárolja a földgázt.

A Békés Megyei Önkormányzat kezdeményezése több okból is egyedülálló, hiszen az első és egyetlen, aki sikeres közös összefogást bonyolított le nemcsak saját intézményeivel, de a megyei települések kétharmadával és négy kistérségi társulással is. A tapasztalatok szerint ilyen nagymértékű, sikeres összefogás ezen a területen, települések és kistérségek bevonásával nem jellemző máshol.

(fidesz.hu)