Az államtitkár kiemelte: a határozattal egyszerre akarnak megemlékezni az 1944 ősz és 1990. május 2. közötti időszak kivégzettjeiről, politikai elítéltjeiről, internáltjairól, kitelepítettjeiről. Mindazokról, akiket ezen időszak alatt törvénytelenül meghurcoltak, főként az 1950-es évek elején jogtalanul, tömegesen deportált és kitelepített családokról, valamint azokról, akiket az egykori jugoszláviai és osztrák határsávból, vidéki nagyvárosokból és kisebb településekből zárt, alföldi kényszermunkatáborokba telepítettek. A határozat tisztelettel adózik azon települések lakói előtt, akik befogadták a diktatúra által meghurcolt és kitelepített embereket, ezzel bizonyítva emberségüket - mondta, hozzátéve: az ő példájuk bizonyítja, hogy a zsarnoki rendszer kegyetlensége emberséget szült a magyar emberekben, akik az elnyomás közepette is képesek voltak segíteni egymáson. "A méltó emlékezés mellett ugyanakkor az is kötelességünk, hogy őrizzük azok emlékét, akiknek a diktatúra legsötétebb időszakaiban is volt elég bátorságuk megőrizni emberségüket. Nemcsak a kitelepítettek, hanem az őket kényszerből befogadó családok a legnehezebb időkben is helytálltak - fogalmazott, hozzátéve: példát kell venni bátorságukról, erőt kell meríteni összefogásukból. Fontos, hogy a diktatúra embertelenségében a kitelepítettek, elhurcoltak befogadására kényszerítettek emberségessége, segítő hozzáállása is a nemzeti emlékezés része legyen - hangsúlyozta a parlamenti államtitkár.
   
Rétvári Bence utalt arra, hogy a szöveg szerint az Országgyűlés egyúttal támogatja és szorgalmazza olyan emlékművek felállítását, megemlékezések szervezését és oktatási anyagok készítését, amelyek a kitelepítések áldozataira, az őket befogadó családokra emlékezik. Végül felkérik a központi államigazgatási szerveket (beleértve az oktatási intézményeket), az egyházakat és civil szervezeteket, a közszolgálati médiaszolgáltatókat, valamint az önkormányzatokat, hogy gondoskodjanak a határozatban szereplőkről való méltó megemlékezésről, valamint a kitelepítés tragédiájáról és annak áldozatairól való méltó megemlékezésről.
   
A parlamenti államtitkár felidézte, hogy az első és talán az összes közül a legnagyobb tömegű magyarországi népességet érintő kitelepítés 1950. június 22-ről 23-ra virradó éjjel vette kezdetét, amikor a déli határsávból elszállították a vezetés számára "osztályidegennek" számító embereket. A deportálások célpontja a hortobágyi puszta volt. Az utolsó, nagyobb hortobágyi internálást 1953 januárjában Kunmadarason hajtották végre. "A totális diktatúra kegyetlensége emberek százezreinek életét tette tönkre. Sokszor egy tollvonással húztak át jövőket, szakítottak el embereket korábbi életkörnyezetüktől, családjuktól, barátaiktól, fosztottak meg megélhetésüktől. A nemzeti emlékezés megköveteli, hogy megemlékezzünk a magyarság e történelmi tragédiájáról, a kommunista önkényuralom embertelenségéről, a kivégzettjeiről, politikai elítéltjeiről, internáltjairól és meghurcolt honfitársaink tragikus sorsáról" - hangsúlyozta Rétvári Bence.
   
Eötvös Péter, a Hortobágyi Kényszermunkatáborokba Elhurcoltak Egyesületének elnöke az MTI-nek úgy fogalmazott: az igaztalanul meghurcoltak legtöbbje ma már csak szomorú emlék.  A KDNP Kommunizmus Bűnei Munkacsoport vezetője hozzátette: a még élő áldozatoknak ez az országgyűlési határozat rendkívül fontos és megtisztelő. Ez az első eset, hogy a magyar társadalom nevében az Országgyűlés határozatával méltó emléket állít a kommunista önkény ezen áldozatainak - mutatott rá. Kiemelte: a volt kényszermunkások és kitelepítettek ugyan eddig hiába vártak méltó kárpótlásra elveszett javaik és megrontott életükért, de ezeknek a ma már idős embereknek nagyon sokat jelent, hogy a társadalom még sem felejtette el őket. A határozat azért is történelmi jelentőségű, mert ezzel maradandóan hívja fel a jövő generációk figyelmét arra, hogy milyen tragikus következményei lehetnek, ha egy kormány letér a demokratikus szabályok útjáról, és diktatúrát valósít meg - közölte.
   
A határozat a közzétételét követő napon lép hatályba.