fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Kassai Gyula Miskolc tiszteletbeli polgára lett
2012. március 14., 18:40
Miskolc tiszteletbeli polgára lett Kassai Gyula, a felvidéki Léva református lelkésze, akit megfosztottak szlovák állampolgárságától, miután felvette a magyart; A lelkész szerdán vette át a miskolci polgárságáról tanúskodó oklevelet Kriza Ákostól (Fidesz-KDNP), a borsodi megyeszékhely polgármesterétől.

A református egyház Nyilas Misi Házában tartott, március 15-ről megemlékező ünnepségen Kassai Gyula úgy fogalmazott: 1848-1849 forradalma és szabadságharca a hazáról, a szabadságról, a helytállásról, a hitvallásról szól, arról, hogy tudni kell küzdeni, harcolni a nemzetért, jogainkért, a szabadságért. Mint mondta: ma is vállalni kell küldetésünket, mint ahogy tették azt a márciusi ifjak is, akik küzdöttek a nemzet megmaradásáért, a függetlenségért. A magyar a szabadságot, a hazáját szerető nép, nemcsak 1848-ban, hanem most is "szeretni kell hazánkat, tenni, szenvedni kell érte, a szabadságért most is küzdeni kell" - mondta a református lelkész, aki mindehhez azt is hozzátette: amikor a hazára gondolunk, akkor áldozatot is kell hozni Magyarországért, a határon túl élőkért, és meg kell tanítani a következő nemzedéket az áldozathozatalra. Példaként Esterházy Jánost hozta fel, aki felvidéki magyar politikusként az igazságért küzdött és szenvedett, majd meghalt érte.
   
Kassai Gyula szólt arról, hogy 1848-49-ben a Szent Korona alá tartozók vérüket ontották a hazáért, a szabadságért. "Szent ezt a föld, szent ez a haza", és ezért kell mindig és mindenkinek áldozatot hoznia a hazáért, a nemzetért - fogalmazott. Azt is elmondta: 1919 után a felvidéki magyarságnak számtalanszor kellett fejet hajtania a hatalom előtt, sokak elmenekültek, sokakat kitelepítettek, nem volt szabad földjükön magyarul beszélni, elvették vagyonukat. "És ez nem csak a múlt, ez a jelenben továbbra is él..." - tette hozzá, megjegyezve: lassan már a templomokban is megtapasztalják, hogy nem tudják mindenütt és mindenkor saját nyelvükön megvallani hitüket  "Mindenünket el lehet venni, mindenünktől meg lehet fosztani, de egyvalamitől, a szabadságtól, a hittől, a nyelvtől, a hazától nem" - mondta Kassai Gyula.
   
Kriza Ákos, miután átadta a Miskolc tiszteletbeli polgáráról szóló oklevelet Kassai Gyulának, azt mondta: Miskolc közössége mellette van magyarságáért folyó küzdelmében.
   
Kassai Gyula egy évvel ezelőtt vette fel a magyar állampolgárságot, majd miután ezt nyíltan is felvállalta, megfosztották szlovák állampolgárságától, ezért nem szavazhatott a múlt vasárnapi szlovákiai előre hozott parlamenti választáson. Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke és Tőkés László európai parlamenti képviselő, a tanács tagja szerdán Ivan Gasparovic szlovák államfőhöz fordult azt kérve, járjon közbe azért, hogy a szlovák állampolgárságukat elveszítő magyarok az állampolgárság mellett valamennyi jogosultságukat visszakapják, és kártérítést fizessenek nekik.

(MTI-fidesz.hu)