fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Eddig csaknem százan igényelték a Tamási kártyát
2012. március 17., 10:57
Eddig csaknem százan igényelték a tamási önkormányzattól a március 1-jén bevezetett Tamási kártyát, amellyel helyi lakosok 5-25 százalékos kedvezménnyel vehetnek igénybe szolgáltatásokat a városban.

A kártyát 1500 forintért azok a tamásiak igényelhetik, akik legalább egy éve helyben élnek, és nem tartoznak az önkormányzatnak - tette közzé honlapján a város.
   
A kártya jelenleg tizenegy helyen jogosít kedvezményekre, tulajdonosai többek között a tamási termálfürdőben egyes belépőkből 20 százalékos, az éves parkolóbérlet árából 25 százalékos engedményt kapnak. Az önkormányzati tulajdonú Tamási Innovációs Központ Nonprofit Kft. irodatechnikai szolgáltatásaiból nyújt 25 százalékos kedvezményt, az elfogadóhelyek között van egészségügyi szolgáltató cég, autószerviz és több kiskereskedelmi üzlet.
   
A tamási önkormányzat Tolna megyében elsőként vezetett be kedvezményes kártyát a helybelieknek. Széles András (Fidesz-KDNP), a város alpolgármestere az MTI-nek azt mondta, a kezdeményezés célja, hogy erősítsék helyi gazdasági szereplőket, a helybeliek Tamásihoz való kötődését, és növeljék a város népességmegtartó erejét.

(MTI-fidesz.hu)