fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újraindítják az öblösüveggyártást Salgótarjánban
2012. március 20., 15:31
Új telephelyen, új gépekkel indítja újra az öblösüveggyártást Salgótarjánban a helyi Tarján Glass Kft. és az indiai befektető, a Shamvik Glasstech. A két cég és az önkormányzat képviselői kedden írták alá azt a szándéknyilatkozatot, amely tartalmazza, hogy 60 napon belül kidolgozzák a részleteket, és mint a sajtótájékoztatón közölték, egy éven belül elindulhat a termelés.

Czékmán József, a Tarján Glass Kft. ügyvezetője elmondta: a 2009 áprilisában bezárt URSA Salgótarjáni Üveggyapot Zrt. telephelyén próbálják újraindítani a gyártást. Az Tarján Glass a telephellyel vesz részt az új cégben, az indiai partner szállítja a gépeket, és a felek még pénzügyi befektetőt keresnek - tette hozzá. Elmondta: a következő két hónapban azt határozzák meg, hogy milyen gépek, milyen kapacitással, milyen termékeket gyártanak. A tervek szerint pálinkás és borosüvegeket állítanak elő a hazai és európai piacra - fűzte hozzá. A gyártást több lépcsőben indítanák újra, augusztusban már 50 fővel működne a kézi üveggyártás egy bemutatóközpontban. Az önkormányzat ugyanis a cég kezelésébe adta az öblösüveggyár felszámolásakor kivásárolt muzeális értékű termékgyűjteményét. Emellett működne az az üzem, ahol a gyártás folyamata is megtekinthető.  A jelenlegi helyzet előzménye, hogy az 1893-ban alapított salgótarjáni öblösüveggyárat 2009 őszétől felszámolták, majd tavaly októberben a Geneva Invest Kft. vette meg. A nyertes januárban a Glass-Flower Kft.-nek adta el a gyárat, ahol azóta sincs termelés, és dolgozókat sem vettek fel. A vevő akkor két pályázó közül nyert, a Tarján Glass volt a vesztes, így Czékmán József úgy fogalmazott, hogy most a "B" tervet valósítják meg.
   
Vikram Munshi, a Shamvik Glasstech tulajdonosa elmondta: az indiai cég üvegpalackok gyártásához rendelkezik technológiával, ő maga a családi vállalkozás második generációs tagja. A cég 1973-ban amerikai befektetéssel jött létre Indiában, 22 évig amerikai vezetéssel is működött, majd a család kivásárolta. Az Indiában üzemelő üveggyárak gépeinek 80 százalékát szállítja a Shamvik Glasstech, és mint a tulajdonos közölte, a legjobb technológiát tudják biztosítani a salgótarjáni gyárnak.
   
Székyné Sztrémi Melinda (Fidesz), Salgótarján polgármestere az önkormányzat kötelességének nevezte a nagy múltú öblösüveggyártás megmentését, mivel, mint hozzátette, "még mindig több százan élnek a városban, akik erre tették fel az életüket". A polgármester közölte: a város segítséget nyújt majd a képzésben a Térségi Integrált Szakképzési Központon (TISZK) keresztül, és munkahelyteremtő támogatásokat igyekszik Salgótarjánba hozni, hogy elkezdődhessen a termelés.

(MTI-fidesz.hu)