fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Útfelújítás 1,6 milliárd forintért a pápai kistérségben
2012. március 21., 14:25
Mintegy 1,6 milliárd forint beruházással újítanak fel utakat a pápai kistérségben; a beruházások teljes költségét európai uniós pályázati támogatásból finanszírozza a Magyar Közút Nonprofit Zrt. - jelentette be szerdán a Pápa melletti Dörzeménypusztán Kovács Zoltán, a térség országgyűlési képviselője.

A Veszprém megyei kormánymegbízott elmondta: a Regionális Operatív Programok keretein belül a 4 és 5 számjegyű utak felújítására 2007-2013 között mintegy 120 milliárd forint áll rendelkezésre: a  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium jóváhagyása alapján 2011 és 2013 között előreláthatólag mintegy 100 projekt indulhat, amelyek eredményeként hozzávetőleg 1000 kilométeren javulnak a közlekedés feltételei az országos közúthálózaton, 60 milliárd forint ráfordítás mellett.
   
A komplex beruházások keretében fejlesztik a 8402. jelű Devecser-Pápa összekötő út 15+850,80-18+970,17 kilométerszelvény közötti három kilométeres szakaszt (Kup átkelési szakasz), ennek kivitelezési költsége több mint 313 millió forint lesz. Az érintett területen a munkálatok június és szeptember között zajlanak majd, itt a burkolat megerősítése mellett az átkelési szakaszokon a csapadékvíz elvezetését is megoldják, műtárgyfelújításokat végeznek, forgalomtechnikai és biztonsági elemeket építenek ki, valamint két helyen felújítják a buszöblöket.
   
Megújul a 8408. jelű Pápa-Szilsárkány összekötő út 0+000- 8+800,05 kilométerszelvény közötti mintegy 9 kilométeres szakasza, ezen a területen négy buszöblöt is kialakítanak 2012. június és szeptember között.
   
A beruházás összköltsége meghaladja a 642 millió forintot - tájékoztatott Kovács Zoltán.
   
Hozzátette: a szakasz felújításához csatlakozik a marcaltői Rába-híd felújítása, amely a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában valósul meg 2012 szeptemberéig. Ezáltal a 8408. számú úton az érvényben lévő 20 tonnás súlykorlátozás megszűnik, hiszen a híd teherbírása 40 tonnára nő. A 120 méter hosszú és kilenc méter széles híd felújítása több mint 632 millió forintba kerül - ismertette a kormánymegbízott.
   
Az 1949-ben épült hídszerkezet medernyílásának acélszerkezetét az 1944-ben felrobbantott, régi szegedi közúti Tisza-híd egyik nyílásának felhasználásával építették, vonórúdként a régi Széchenyi Lánchíd merevítő tartóit használták fel, az ártéri híd főtartóinak gerinclemezei a régi Erzsébet híd merevítő tartóinak felső övlemezéből készültek. A hídon az építés óta nagyobb felújítási munkát nem végeztek.

(MTI-fidesz.hu)