Szalontay Mihály: Három főbűn terheli a nyolc év szocialista kormányosait. Az egyik az, hogy felrúgták azt a rendszerváltáskor kialakult hallgatólagos megállapodást a politikai erők között, amely úgy szólt: soha többé nem finanszírozunk jóléti kiadásokat külföldi hitelekből, mint a Kádár-rendszer utolsó évtizedében, és nem kergetjük újabb adósságcsapdába ezzel az országot. Ha egy ország nyolchavi nyugdíjat termel meg, akkor nem lehet 13 havit kifizetni! (Mint ahogy nyilvánvalóan fenntarthatatlan az a felsőoktatási rendszer is, amelyben százezres nagyságrendű diákhiány van, vagyis csaknem 25 százalékkal nagyobb a kapacitása a tényleges igényeknél.) Ennek a pazarló költekezésnek és a befolyó pénzek leplezetlen lenyúlásának lett a következménye az adósságszint 25 százalékos növekedése a hazai össztermékhez (GDP) viszonyítva. Pedig a szocialisták padsoraiban nem hülyék ültek, akik nem tudták, milyen következményei is lesznek tetteiknek. Medgyessy Péter az utóbbi húsz év egyik legtapasztaltabb és legképzettebb bankárai közé tartozott, aki a rendszerváltás utáni transzfer rubel- átállástól a kormányprogramok kidolgozásáig, sok mindent levezényelt, vagyis folyamatában ismerte a gazdaság belső mozgásainak törvényszerűségeit. Tisztában kellett lennie azzal tehát, hogy a gazdasági válságok menetrendszerűen ismétlődnek, mivel a hetvenes évek óta gyakorlatilag minden évtized meghozta a maga krízisét. Az új évezred első évtizedének derekán, amikor hirtelen óriási pénzbőség mutatkozott a piacon, ki lehetett találni, hogy ez az állapot aligha tarthat örökké, és tartalékokat lehetett volna képezni a nehezebb időkre. Erről azonban az osztogatás-fosztogatás eufóriájában éppen úgy elfeledkeztek, mint a reformokról, amelyeknek az elmaradása a második fő bűnük. A nemzetközi piacok boldogan kifizették volna a szerkezetváltás, valamint az új elosztórendszerek első évei alatt a lakossági terhek kompenzációjának költségeit. Fájdalom nélkül át lehetett volna állítani tehát az országot egy fenntartható növekedési pályára.