Lényeges előzmény, hogy 2010-ben Magyar­országon a szuverén nép elvégezte annak a balli­berális szellemi, erkölcsi, politikai, gazdaságirá­nyítási felfogásnak az uralkodó pozícióból való kiiktatását, amely a tényleges politikai hatalom gyakorlásán kívül a gazdaság, a közrend, a szo­ciális viszonyok és az oktatás-nevelés területét, valamint a közvéleményt formáló médiát is totá­lis befolyása alá hajtotta. Félreérthetetlenül ki­nyilvánították a választásra jogosultak, hogy nem lehet meghatározó helye ennek az irányzat­nak - beleértve az általa képviselt értékrendet - sem a közhatalmi struktúrában, sem a magyar közéletben, sem a társadalom szervezésében.

Ez a helyzet azonban az uniós érdekeknek, úgy tűnik, elfogadhatatlan. Egész pontosan - ahogyan azt Swoboda nyilvánvalóvá tette - az a szellemiség nem fér össze az európai uniós érde­kekkel, amelynek érvényesítését a magyar kor­mányzat a választók megbízása alapján végre­hajtja. Ez a szellemiség pedig nem titkoltan a ke­resztény értékeken nyugvó felfogás, noha kétség­telen, hogy az ezek melletti választói állásfoglalás nem kizárólag vallási meggyőződésen alapult, nem vallási értékek vagy dogmák iránti elkötele­zettséget fejezett ki, hanem önmagában azokkal az értékekkel való azonosulást, amelyek adott esetben a keresztény társadalomfelfogásban jut­nak legteljesebben kifejezésre. „Tételesen ugyan nem szerepel a kormányprogramban a keresz­ténység szó, de ez még nem jelenti azt, hogy a program egészét ne hatná át a keresztény érték­rend, szellemiség ...” - mondta ezzel kapcsolat­ban Hoffmann Rózsa (KDNP).

Hogyan lehetséges az, hogy ez az értékrend lát­szólag kibékíthetetlen ellentétbe került az Európai Unió elveivel? Holott az uniós alapszerződések rendelkezései szinte visszhangozzák a katolikus egyház társadalomtanításának főbb elemeit. Az európai integráció fejlődése során nem új jelenség az, hogy az alapvető dokumentumokban deklarált alapelvek és a tényleges működés során képviselt érdekek nincsenek összhangban. Aho­gyan arra Király Miklós professzor már 2006-ban felhívta a figyelmet: a gyakorlatban minduntalan bebizonyosodik, hogy az integráció célja végső soron nem az uniós alapokmányokban rögzített értékeknek a megvalósítása, hanem a gazdasági hatékonyság biztosítása, „tulajdonképpen egy, olajozottan működő, kontinensléptékű fogyasz­tói társadalom megvalósítása a cél” (Király Mik­lós: Európa keresztény gyökerei és az alkotmá­nyos szerződés).

Vagyis az Európai Unió intéz­ményeinek működése és a kodifikált alapelvei el­váltak egymástól, folyamatos összeütközésben vannak. A magyar parlament és kormány intéz­kedéseiben kifogásolt szellemiség nem az euró­pai integráció értékeit, hanem az uniós intézmé­nyek gyakorlati működése során képviselt érde­keket sérti. Minthogy „az európai integráció motorja a folyamatosan növekvő piacgazdaság” (K. M.), így az unió és azok szervei óhatatlanul a nemzet­közi pénzügyi, üzleti érdekek szatelitintézményeivé váltak. Ehhez igazodik szellemiségük, értékrendjük, ezt képviselik tevékenységük, meg­szólalásaik során.

A teljes publisisztikát a Magyar Nemzet szerdai számában olvashatja.