fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
"Szélesíteni kell az OBH-elnök munkája feletti ellenőrzést"
2012. március 27., 16:43
Az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének tevékenysége feletti ellenőrzés szélesítése a fő célja a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítására tett javaslatnak - közölte az igazságügyi államtitkár a kormány-előterjesztés keddi általános vitájában, az Országgyűlésben.

Répássy Róbert expozéjában rámutatott, az indítványt az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság véleményére és a Magyar Bírói Egyesület korábbi javaslataira figyelemmel terjesztették a parlament elé.
    
Mint mondta, az idén január 1-jétől hatályos jogszabályok alapján egy olyan bírósági igazgatási modell jött létre, amelyben a központi igazgatási jogköröket gyakorló OBH elnöke csak erős kontroll mellett gyakorolhatja tevékenységét. A mostani javaslat fő célja e tevékenység feletti ellenőrzés szélesítése, különösen az Országos Bírói Tanács (OBT) felügyeleti funkcióinak erősítése - jelezte.
    
Az államtitkár kifejtette: a javaslat tartalmazza, hogy az OBT saját költségvetését az OBH büdzséjén belül elkülönítetten kell szerepeltetni. Az indítvány további elemei között említette, hogy zárt ülés elrendelése esetén csak az OBT tagjai vehetnének részt a tanácskozáson, további személyeknek pedig csak a tanács engedélyezhetné a jelenlétet. Az OBT függetlenségét erősíti - folytatta - azok körének bővítése, akik tanácskozási jogkörrel részt vesznek a tanácsülésen. Köztük van a legfőbb ügyész, a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke, valamint az OBT vezetője által meghívott civil szervezetek képviselői.
    
Répássy Róbert kitért arra is, hogy az előterjesztés szerint a bírói kinevezésnél az OBT ajánlást ad ki arról, hogy az OBH elnöke milyen esetekben térhet el a rangsor első helyén álló pályázótól a második vagy a harmadik helyen álló irányába. Ha az OBH-elnök a második vagy a harmadik helyen álló pályázót akarja kinevezni, ahhoz az OBT egyetértése lesz szükséges.
    
A javaslat további rendelkezései között szólt az államtitkár arról, hogy az ügyek áthelyezése esetében az OBT szintén kiad majd egy ajánlást, amelyet az OBH elnökének figyelembe kell vennie, az ajánlás betartását pedig a tanács ellenőrzi majd.
    
Bővülnek az OBT igazgatási jogosítványai is, és több jogkör átkerül a tanácshoz az OBH elnökétől - jegyezte meg Répássy Róbert, példaként említve a bírák lemondása esetén a hozzájárulást ahhoz, hogy a lemondási idő három hónapnál rövidebb legyen, illetve hogy mentesüljön az érintett bíró a lemondási idő alól.
    
A parlamentnek március 16-án benyújtott előterjesztés szerint - mint azt Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, a közigazgatási és igazságügyi tárca vezetője indoklásában írta - a 15 tagú OBT, amely a bíróságok központi igazgatásának felügyeleti testülete, rendelhetné el kivételesen indokolt esetben azt is, hogy a társadalom széles körét érintő vagy a közérdek szempontjából kiemelt jelentőségű ügyeket soron kívül intézzék.

Navracsics: ne lehessen újraválasztani az OBH elnökét!

Ne legyen újraválasztható az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke - javasolja Navracsics Tibor a parlamentnek kedden benyújtott módosító indítványában. A miniszterelnök-helyettes - aki képviselőként nyújtotta be indítványát az általa igazságügy-miniszterként jegyzett bíróságitörvény-módosításhoz - indoklásként azt írta: az Európa Tanács égisze alatt működő Velencei Bizottság a magyar bírósági törvények vizsgálatakor kifogásolta a széles jogkörrel rendelkező OBH-elnök kilencéves mandátumának idejét. Emiatt javasolja a fideszes politikus azt, hogy a jövőben ne lehessen újraválasztani az OBH elnökét, aki január 1-je óta Handó Tünde.
    
A bírósági törvény hatályos szövege szerint a bíróságok központi igazgatását végző OBH-vezetőt az Országgyűlés a képviselők kétharmadának szavazatával választja meg a határozatlan időre kinevezett és legalább ötéves szolgálati viszonnyal rendelkező bírák közül. Ha az OBH-elnök megbízatási idejének lejártáig a parlament nem választ új vezetőt, a hivatal elnöke a jogköreit utódja megválasztásáig gyakorolja.
    
Navracsics Tibor március 16-án - a Velencei Bizottság észrevételeit figyelembe véve - terjesztette az Országgyűlés elé a bíróságokról, valamint a bírákról szóló törvény módosítására tett javaslatát, amellyel az Országos Bírói Tanács (OBT) hatáskörébe helyezné az OBH elnöke igazgatási feladatainak egy részét. A miniszter álláspontja szerint mindezzel hatékonyabb és átláthatóbb lenne az igazságszolgáltatás működése.
    
A parlament tavaly november végén döntött arról, hogy 2012. január 1-jétől a megszűnő Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) és az OIT-elnök igazgatási jogkörei az OBH elnökéhez kerülnek, akinek hatáskörébe tartozik a bírák kinevezésére vonatkozó indítvány megtétele (a kinevezési jog a köztársasági elnököt illeti meg). A bírósági hivatal elnökének feladata az is, hogy - az ügyek ésszerű időn belüli elbírálása érdekében - másikat jelöljön ki a leterhelt bíróság helyett annak kérésére vagy a legfőbb ügyész indítványára.
    
A bírósági törvény március 16-án benyújtott módosítása az OBH-elnök utóbbi jogát úgy pontosítaná, hogy döntésekor figyelembe kellene vennie az OBT által meghatározott elveket. Változás várható a bírák kinevezésének szabályozásában is: Répássy Róbert igazságügyi államtitkár a törvényjavaslat keddi általános vitájában elmondta, az előterjesztés szerint a bírói kinevezésnél az OBT ajánlást ad ki arról, hogy az OBH elnöke milyen esetekben térhet el a rangsor első helyén álló pályázótól a második vagy a harmadik helyen álló javára. Ha az OBH-elnök a második vagy a harmadik helyen álló pályázót akarja kinevezni, ahhoz az OBT egyetértése lesz szükséges.

 

(MTI-fidesz.hu)
Kapcsolódó anyagok:
Cikk: Az új országgyűlési törvényjavaslatot tárgyalja a Ház