fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Elfogadták a Szerbiáról szóló bővítési jelentést
2012. március 29., 12:31
Hosszú utat tett meg Szerbia az EU csatlakozás felé, és ezt a ma elfogadott európai parlamenti bővítési jelentés is leszögezi, elismerve a háborús bűnösök kiadatását, a Koszovóval való párbeszéd eredményeit, valamint a március elején megadott tagjelölti státusz jelentőségét. Schöpflin György, a Szerbia-jelentés néppárti felelőse szerint a dokumentum kiváló kézikönyv lesz a következő szerb kormány számára az Európai Unióhoz vezető úton (május 6-án lesznek országgyűlési választások). Gál Kinga fideszes EP-képviselő a szavazást megelőző vitában a jelentés kisebbségvédelmi aspektusaira hívta fel a figyelmet, s rámutatott, hogy a vajdasági magyar közösség számára fontos elvárások is bekerültek a szövegbe.

Schöpflin szerint, bár jó irányban halad Szerbia és dicséret illeti meg az országot az eddigi teljesítményei alapján, Belgrád számára továbbra is sok a teendő. "Számos terület van, ahol a szerb kormányzati rendszernek és még inkább a kormánynak javítania, változtatnia kell ahhoz, hogy az EU kritériumainak megfeleljen" - mondta Schöpflin. A képviselő szerint a stabil jogrendszer, a jogállamiság megteremtése a legfontosabb tényező. "A joggal való visszaélés leginkább a belső körben lévők javára teremtett előnyöket, megszüntetve a szabad versenyt és a piac működését. Sajnos a legtöbb esetben ez a gyakorlat a korrupcióellenes küzdelem jelszavába burkolózik"- hívta fel a figyelmet a fideszes képviselő.

Schöpflin György hangsúlyozta, hogy Szerbia Koszovóval való kapcsolata szintén kiemelt jelentőségű a csatlakozási folyamatban, a Belgrád-Pristina párbeszédnek eredményeket kell felmutatnia a jövőben is. "Minden tagjelölt országnak jó viszonyt kell ápolnia szomszédjaival, Szerbiának tehát szembe kell néznie Koszovó függetlenségével" - emelte ki a néppárti politikus. Hozzátette: "Szerbiának fel kell hagynia azzal az illúzióval, hogy egy szép nap Koszovó újra Szerbia része lesz, erre véleményem szerint soha nem fog sor kerülni".

A jelentésről szóló vitában Gál Kinga fideszes EP-képviselő kiemelte, hogy a most elfogadott jelentés lényeges eleme lett a nemzeti kisebbségi jogok védelmének szükségessége, amely által az erre vonatkozó koppenhágai kritérium végre megfelelő figyelmet és hangsúlyt nyert. A néppárti politikus örömmel nyugtázta, hogy a vajdasági magyar közösség számára fontos elvárások is bekerültek a szövegbe, úgy, mint a tavaly elfogadott restitúciós és rehabilitációs törvények hatékony gyakorlatba ültetése, a nemzeti tanácsokra vonatkozó törvényhez kapcsolódó pénzügyi támogatások folyósítása, valamint a kisebbségi nyelvi oktatás.

"Fontos, hogy Szerbia ne essen abba a hibába, hogy csupán a csatlakozás érdekében, átmenetileg tartja szem előtt a nemzeti közösségek érdekeit. Ezeket a jogokat a gyakorlatban és a mindennapokban érezhetővé kell tenni az ott élő közösségek számára, hogy szülőföldjükön egyenlő esélyekhez jussanak. Ezt nyomon követni pedig a mi felelősségünk lesz a jövőben" - zárta felszólalását Gál Kinga a témában rendezett tegnapi vitában.

(fidesz.hu)