fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
V. kerület: nem volt jogellenes a Károlyi-szobor elbontása
2012. március 30., 13:13
Visszautasítja az V. kerületi önkormányzat, hogy jogellenesen bontották volna el Károlyi Mihály szobrát a Kossuth Lajos téren; pénteken az MTI-vel azt közölték: minden érintett fél lemondott fellebbezési jogáról.

Előzőleg az MSZP fővárosi szervezete közölte, hogy a "Belváros-Lipótvárosi Önkormányzat jegyzője által kiadott határozat alapján egyértelművé vált, hogy Károlyi Mihály szobrát csütörtökön jogellenesen bontották el".
   
Az V. kerület ezt visszautasítja, jelezve, hogy a március 26-án kiadott bontási engedély a fellebbezésre jogosultak lemondó nyilatkozatának benyújtását követően jogerőre emelkedett, így az engedély kiadása, majd az emlékmű csütörtöki elbontása jogszerű volt.
   
A Fővárosi Közgyűlés hétfői ülésén adta meg a tulajdonosi hozzájárulást az emlékmű ideiglenes elbontásához, majd az érvényes engedélyek birtokában a Siófokon történő felállításához. Varga Imre Kossuth-díjas szobrászművész Károlyi Mihályt ábrázoló alkotása 1975-ben, a politikus születésének 100. évfordulója alkalmából készült. A szobor a fővárosi önkormányzat tulajdona, a vagyonnyilvántartás szerint az értéke 22,6 millió forint.

(MTI-fidesz.hu)