fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Büntetőfeljelentés a korábbi MSZP-s vezető ellen
2012. március 31., 10:23
Büntetőfeljelentést tesz a Heves Megyei Közgyűlés fideszes vezetése a testület korábbi szocialista elnöke, Sós Tamás ellen bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt - tájékoztatott a megyei önkormányzat sajtóreferense pénteken.

 A feljelentésben egyúttal indítványozzák magánvagyonának teljes zár alá vételét, mert álláspontjuk szerint Sós Tamás több mint 700 millió forint kárt okozott azzal, hogy nem rendkívüli felmondással szüntette meg 2009-ben az egri kórház vagyonkezelési szerződését - közölte Rénes Marcell. Sós Tamás korábban határozottan visszautasította a vádakat és bejelentette, rágalmazás miatt feljelentést tesz Szabó Róbert, a közgyűlés jelenlegi fideszes elnöke ellen.
   
Rénes Marcell közlése szerint a megyei közgyűlés a kártérítési vizsgálóbizottság határozati javaslata alapján döntött a feljelentésről. A közgyűlés ezzel a döntésével utasította a fideszes elnököt, Szabó Róbertet arra, hogy megtegye a feljelentést. Az ügyet vizsgáló kártérítési bizottság megállapítása szerint a rendelkezésre álló okiratok, jegyzőkönyvek alapján az a gyanú vetődött fel, hogy Sós Tamás a tettei következményeinek teljes ismeretében, egy magáncég, a Hospinvest Zrt. érdekeinek kedvezve 2009-ben hagyott elveszni a Heves Megyei Önkormányzatot illető több mint 700 millió forintos jogos követelést - mondta a referens.
   
Sveiczer Sándor (Fidesz-KDNP), az előző időszak tisztázatlan ügyeit vizsgáló eseti önkormányzati bizottság szintén fideszes elnöke egy februári sajtótájékoztatón jelentette be: adataik szerint a 2008-ban a HospInvest Zrt.-vel kötött, a megyei kórház működtetéséről szóló vagyonkezelői szerződés szerint az önkormányzat a kórházi árbevétel tíz százalékát követelhette volna csődeljárás esetén a HospInvesttől, ha a megye rendkívüli felmondással él. Ez az összeg több mint 700 millió forint. Sós Tamás azonban a rendkívüli felmondást közgyűlési felhatalmazás ellenére sem tette meg, sem határidőre, sem mandátuma végéig. Ezért munkajogi és büntetőjogi felelősség is terheli a szocialista politikust - mondta akkor Sveiczer Sándor.
   
A Heves Megyei Önkormányzat 2008. március 25-én hagyta jóvá azt a szerződést, amelynek alapján az azt követő húsz évben a HospInvest Zrt. működtethette volna a Markhot Ferenc Kórházat. A Fidesz azzal vádolta a megye szocialista vezetését, hogy a HospInvestre szabták a pályázatot. Civil szervezetek és a kórházi érdekképviseletek is több alkalommal tiltakoztak a "funkcionális privatizáció" ellen. A HospInvest ellen felszámolási eljárás indult 2009 júliusában, a közgyűlés pedig döntést hozott arról, hogy a megye mondja fel a vagyonkezelői szerződést.

(MTI-fidesz.hu)