Máté evangéliuma a boldogságok sorában harmadikként említi meg a szelídséget. A három isteni erény: a hit, a remény, a szeretet. A négy sarkalatos erény és a Szentlélek hét ajándéka között szerepel az okosság, a jámborság és az igazságosság mellett az erősség is, ami, ha csak távolról is, de közelít a büszkeséghez. A Szentlélek tizenkét gyümölcse azonban ismét olyan tulajdonságokat említ, amelyeknek nem sok közük van az emberi egyedekre olyannyira jellemző túlzott önérzethez, hiszen a jóakarat, a hosszan tűrés, a szelídség, a szerénység, az önmegtartóztatás éppen lényünk ösztönös vágyait és reflexeit fékezik, visszatartván attól, hogy személyünket mindennél fontosabbnak tekintsük. Mindez büszkeség helyett inkább alázatra int.

Ennek ellenére a büszkeség nyilvánvalóan a lelki erősség táplálója lehet, mondhatjuk úgy is: tartást ad, általában erkölcsi ítéletünk szerint, nagyobbat és becsesebbet, mint az alázat. Az a politikus (nem nevezem nevén), aki oly sokszor buzdította híveit arra, hogy legyenek büszke baloldaliak, alapvető tévedésben él, hiszen olyan belső önhittség hajtja, aminek semmi köze az erősséghez, a Szentlélek egyéb gyümölcseihez vagy a keresztény tanítás bármely tételéhez, bár az illető - saját bevallása szerint - bérmálkozni is szokott.

Most, húsvét előtt az önérzet minden érzékeny lelket önvizsgálatra, s ebből eredően alázatra int. Aligha hihetem persze, hogy minden ember olyan, mint én, bizonnyal vannak sokkal jobbak és talán kicsivel rosszabbak is, így csak rám vonatkozhat az a gondolat, hogy az ember csak önmagához mérten és önmagában lehet büszke, amennyiben képes csiszolni önmagán. Erre szolgál a húsvétot megelőző negyvennapos böjt, amelynek során jól tesszük, ha kifelé irányuló cselekedeteink mellett saját belsőnkkel foglalkozunk.

A teljes publicisztikát a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.