Jó estét kívánok, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim! Engedjék meg, hogy mindannyiukat tisztelettel és szeretettel köszöntsem!

Engedjék meg, hogy gratuláljak Debrecen város minden polgárának ahhoz, hogy a városuk visszatalált büszke történelméhez, és így Magyarország egyik legszebb jövője előtt álló városává vált. Engedjék meg nekem azt is, hogy külön köszöntsem Tőkés László püspök urat, aki egy európai ember Erdélyből, még pontosabban, a Partiumból. Önök is tudják, hogy Erdélyországban mozgalom indult a Székelyföld autonómiája érdekében. Ha már ilyen szép számban összegyűltünk, hadd mondjuk el közösen Tőkés László püspök úrnak, hogy úgy gondoljuk: az autonómia európai jog, igény és gyakorlat. Elég Katalóniára, Dél-Tirolra, Skóciára, vagy éppen Korzikára gondolnunk. S ami európai, vagyis elérhető jog a katalánnak, az osztráknak, a skótnak, vagy a korzikai franciának, az bizony legyen elérhető a székelyföldi magyarnak is.

Engedjék meg, hogy mindannyiunk nevében külön is köszöntsem a Történelem Fő utcája rendezvénysorozat szervezőit. Megköszönjem egyfelől a magam nevében a meghívást és mindannyiunk nevében a fáradhatatlan munkájukat.
Kaptam egy olyan megfontolandó tanácsot, hogy talán érdemes lenne mai találkozásunkon az első gondolatot Antall József, az első szabadon választott miniszterelnök emlékének szentelni. Ennek is itt a helye. A magyar közéletben vita folyik arról, hogy miként is kellene eleget tenni tiszteletadási kötelezettségünknek. Önök is észrevették talán, hogy milyen szorgalmas ebben, hogyan iparkodik a Magyar Szocialista Párt. Anélkül, hogy rosszízű vitába bonyolódnánk, a megemlékezéshez méltó, visszafogott, halk, csendes hangon csak annyit mondhatunk, hogy mi úgy emlékezünk: Antall József nem az MSZP, hanem az MDF elnöke volt.

Aztán kaptam másfajta tanácsot is: tegnap a labdarúgó mérkőzés után, egy idős úr azt mondta nekem, hogy amint fölmegyek a színpadra, rögtön mondjam azt, "hajrá Debrecen, hajrá Loki!" Jó okunk van erre, hiszen tizennyolc esztendő után a debreceniek adták vissza a magyar focinak azt a lehetőséget, hogy tavasszal is talpon maradhatunk az európai kupák nemzetközi versenyében. Köszönjük és gratulálunk nekik!

Aztán mégis máshogy döntöttem. Egy másik gondolatom támadt. Talán az volna helyes, ha fölidéznék itt egy régi hangulatot.
Pssszzzt!
Így kezdődtek egykor néhanapján az esték, amikor különös szellem szállta meg a szobáinkat, az éterből átszűrődő hangfoszlányokkal, sistergésekkel, különös kódjelekkel egy távoli világ üzent nekünk. Üzenetet hozott onnan, amely rólunk, nekünk, hozzánk szólt.
Volt idő, amikor a szabadság a vasfüggönyön, a szögesdrót akadályokon és aknamezőn csak így, szertartásosan és rövid időre térhetett vissza közénk. Volt idő, amikor csak zárt ajtók mögött, csupán néhányan összehajolva hallhattuk a hangját, mert száműzték az utcáról, a boltból, és a munkahelyekről.
Volt idő, kedves barátaim, amikor a messzeségből recsegő igazságával a reményt jelentette a ránk telepedő hazugság fojtogató levegőjében.

Igen, volt idő, amikor a Szabad Európa Rádió zavaró tornyok közt kacskaringózó adása volt számunkra az egyenes beszéd, amelyre oly sokan áhítozunk. Mert egymástól elszigetelve ugyan, de már akkor is tudtuk: rengetegen hajoltunk össze a rádiók előtt. Tudtuk, bár falak választanak el egymástól, a Szabad Európa hangja, az egyenes beszéd összeköt bennünket.

Sokan gondolhatják, talán óvatosabban kellene bánni a régi történetek felidézésével, hiszen sok közöttünk a fiatal, talán ők már nem is emlékeznek arra az időre, amikor a Szabad Európa Rádió volt a szabadság hangja Magyarországon. Magam is ismerek olyan történetet, amely arról szól, hogy a nyolcvanas években egy Amerikába korábban elvándorolt magyar család kisgyermekével néhány hétre hazalátogatott. A gyermeket beíratták néhány hétre az óvodába, ahol részt vehetett egy november 7-i ünnepségen. S amikor visszatért Amerikába, az ottani óvónő kérdésére elmesélte, hogy milyen volt az ünnepség. Kíváncsiak voltak, hiszen Amerikában ezt az ünnepet nem ismerik. Az óvónő azt a kérdést tette fel, hogy ez az ünnep mit is jelent Magyarországon. A gyermek így válaszolt: "valamikor régen a gazdagok és a szegények háborúztak egymással. A szegények nyertek és azóta mindenki szegény." Ezért kell óvatosan bánni a történetekkel.

Kedves Barátaim!

Kinek-kinek mit is jelent Európa?
A csillagásznak Európa nyilván a Jupiter második mellékbolygóját jelenti, a művésznek nyilván egy egyszerű "hölgyrablást", a természettudósnak a 63-as atomszámú elemet, a nyelvésznek talán ötven különböző nyelvet. De nekünk, magyaroknak a második világháború után Európa a szabadságot jelentette.
Azért mondtam el mindezt Önöknek, mert most föl kell készülnünk arra, hogy először a történelem során, szabad európai választást tartanak Magyarországon. Ez lesz az első európai szabad választás.
Idézzük fel a történelmet. 1945. február 11-ét írunk. Churchill, Roosevelt, Sztálin: a három győztes ország vezetője Jaltában találkozik. Megállapodnak: együtt fogják megszállni Németországot, a szovjetek megtámadják Japánt. Megállapodnak arról, hogy létrehozzák az Egyesült Nemzetek Szervezetét, és kiadnak egy nyilatkozatot a "felszabadított Európáról", amely szerint "minden európai állam azt a társadalmi formációt választja, amelyiket akarja." Kelet-Közép-Európa államai - a megegyezés szerint - önként választják a szovjet rendszer meghonosítását. Idézem a Jaltai Nyilatkozat egyik mondatát: "Csak a három ország és az összes, békeszerető népek közötti állandó és egyre erősödő együttműködés és kölcsönös megértés útján valósítható meg az emberiség egyik legmagasztosabb törekvése: a szilárd és tartós béke, amely az Atlanti Charta szavai szerint biztosítékot nyújt arra, hogy minden ember minden országban félelem és szükség nélkül élhessen."

Kedves Barátaim!

Talán ez volt a világtörténelem egyik legcinikusabb mondata. A jaltai egyezményt követően, évtizedeken keresztül emberek tízmilliói éheztek, rettegtek börtöntől, kínzásoktól, s nemhogy az államformát nem változtathatták meg, amelyben élni akartak, de lakóhelyüket és sok helyütt a munkájukat sem. Sőt, az országhatárokat sem hagyhatták el életük jelentős részében. Ideje hát, hogy a "felszabadított" Európából végre szabad Európává váljunk! Talán ez is segít megérteni azt, hogy miért történelmi jelentőségű a 2004. június 13-án esedékes, első, szabad európai választás.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Európa a második világháborút követően a magyarok számára a szabadságot jelentette. De Európa nemcsak a szabadságot, hanem az összefogást is szimbolizálja a számunkra. Ezért hoztuk létre a Szabad Európa Listát a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség, a KDNP, a Lungo Drom és a Fidelitas együttműködésével. Létrehoztuk a Szabad Európa Listát, amely majd ringbe száll, hogy a magyar polgárok bizalmát kiérdemelje. Ez azoknak a listája, akik mindig is úgy gondolták, hogy magyarságuk önmagában is európai érték, hiszen gondolkodásunk, világlátásunk - bár kétség kívül keletről érkeztünk - mégis Európa nyugati feléhez köt bennünket. Ez a lista azokat képviseli, akik egy szabad, erős, független emberekből álló, a szeretet értékére épülő Európában akarnak élni. A Szabad Európa Rádió "a szabad Magyarország hangja" néven indult. A Szabad Európa Lista reményeink és bizakodásunk szerint a szabad Magyarország hangja lesz. Itt is szeretnék köszönetet mondani Schmitt Pálnak, aki elvállalta a lista vezetését.

Talán Önök is ismerik azt a mondatot, amely szerint a szabadsághoz legalább két ember kell. Az ember egyedül inkább magányos, mint szabad. A szabadsághoz az európai nemzetek életében is legalább két fél kell. Erre tanít minket a történelem.
A Magyar Királyság a két világháború között szabad állam volt, de akkortájt Európa nem a szabadságnak kötelezte el magát: két diktatúra, a náci és a kommunista közé szorultunk. Felőrlődtünk, oda lett a szabadságunk és vele együtt még sok minden más is. Mondják, hogy történelem jó tanítómester. Kár, hogy nincsenek tanítványai.
Európában a magyarok szabadságához is két fél kell. Ha boldogan akarunk élni, akkor szükségünk van egy szabad Európára és egy szabad Magyarországra. A szabad Európa már létezik, az utóbbi talán már megszületett, de újra és újra meg kell erősíteni.
Nyilván Önök között is vannak olyanok, akik az európai népszavazáson inkább nemmel szavaztak. Gondolom, hogy nem Európa ellenében tették ezt, hanem inkább a szabadságot féltették. S ha az elmúlt hónapok kormányzati ámokfutásait, tisztogatásait, megfélemlítő akcióit, a politikai összeírás kísérleteit látjuk, akkor azt mondhatjuk: a szabadság-féltésünk nem volt alaptalan.
Sokan gondolhatnák azt is, hogy hazánk függetlensége még túl fiatal, túl törékeny, s a nálunk erősebb országok között sérülhet függetlenségünk és szabadságunk. Ez a félelem sem alaptalan.
De a szabadság bátorság dolga is. Nem az a gyáva, aki fél, hanem aki nem mer szembenézni a saját félelmével. Aki nem fél, az tudatlan, de legjobb esetben is vakmerő. Bátor ember az, aki fél, de legyőzi a félelmét. Az európai választás a mi számunkra, a magyarok számára a bátorság választása is lesz. Azt tanácsolom hát, csak bátran, csak okosan! Csak bátran, hiszen szabadságunk megvédésére hitem szerint meglesz a lehetőségünk. Biztonságban tudhatjuk hazánkat, ha valóban a magyar érdekeket képviseljük Brüsszelben. Éppúgy, ahogy a németek a német érdekeket, a franciák a franciát, az olaszok az olaszt. A Szabad Európa Listára ilyen embereket kértünk föl.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Kérem Önöket, hogy ha eljön a pillanat, és választani kell, akkor ne felejtsék el, hogy a szabad európai választás valójában rólunk, Magyarországról szól. Nem nemzetközi ügy, hiszen nekünk a választás után is itt kell élnünk, itt szeretnénk boldogulni a későbbiekben is.
Ezek után hadd mondjak néhány szót a polgári körök magunk mögött másfél esztendejéről is. Másfél évvel ezelőtt alakultak a polgári körök, létrehozva ezzel Közép-Európa legerősebb közéleti mozgalmát és talán legjelentősebb erejét is. Az ilyen találkozások hatására, mint amilyen a mai is, közönségből lassan, de biztosan közösséggé formálódtunk. A polgári körök mozgalma bizonyíték arra, hogy csak egyetlen dolog van, amely erősebb a világ összes hadseregénél: egy ötlet, aminek eljött az ideje.
Eljött a mi időnk, tisztelt Hölgyeim és Uraim. Másfél esztendő alatt a mozgalmunkban sikerült lebontanunk azt a több mint fél évszázadon keresztül belénk sulykolt, a gondolatainkat és tetteinket egyaránt gúzsba kötő tévhitet, hogy a polgári-nemzeti-keresztény értékeket valló embereknek közéleti kérdésekről őszinte véleményt mondani csak a négy fal között, félhomályban, és fojtott hangon szabad. A polgári körök mozgalma visszaadta az egész országnak, visszaadtuk egymásnak a szó és a gondolat szabadságába vetett hitet. Büszkén mondhatjuk, hogy sikerrel kiálltunk a számunkra fontos értékek: a család, a haza, a nemzet, a munka, a biztonság és az összetartozás értékei mellett. Ma már büszkén mondhatjuk, hogy nemcsak kiálltunk, de arra is volt erőnk, hogy ha kell, akkor áldozatot hozzunk értük. Ki a munkájával, ki az anyagi támogatásával, ki mindkettővel. Legyen szó akár a dévai árvaházról, a zsámbéki főiskoláról, a doni hősök emlékkápolnájáról, '56-os emlékművekről, cigány gyermekek tanszervásárlásáról, vakok megsegítéséről, szegények karácsonyáról, zeneiskolák támogatásáról, vagy éppen a polgári körök házáról. Mindaz, amit elértünk, jogosan tölthet el örömmel mindannyiunkat. A polgári körök bebizonyították: nincs reménytelen helyzet. Nincs annyi sötétség a világon, ami képes lenne elaltatni egy gyertyát.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Minden öröm és büszkeség mellett is, ha végignézünk az országon, ha elmegyünk annak szinte bármelyik szegletébe, akkor azt is látnunk kell, hogy mindez még nem elég.
Mert mit látunk, ha szétnézünk Magyarországon? Ne kerteljünk: fogadjuk meg, talán sokunk egyik kedves regényhősének, Fülig Jimmynek a tanácsát: töltsünk tiszta vizet a nyílt kártyákba. Vessünk őszintén számot azzal, hol is tart ma Magyarországon a jóléti rendszerváltás?
A jóléti rendszerváltással úgy vagyunk, mint az egyszeri vendég az étteremben. A történet szerint a csigapástétomról a vendég kérdésére a pincér bevallja, hogy tettek bele egy kis disznót is. További unszolására azt is elismeri, valójában fele-fele arányban: egy disznó, egy csiga. No, így állunk mi is a jóléti rendszerváltással.
Van egy másik történet is, egy kínai, amely szerint volt egyszer egy ember, aki aranyról álmodott. Sok aranyról, ez volt szívének minden vágya. Aztán egyik reggel felkelt, és amikor a nap már magasan járt, felöltötte legszebb ünneplő ruháját és kisétált az emberekkel teli piacra. Odament az aranyműves bódéjához, a történet szerint magához vette az arannyal teli zsákot és komótosan, nyugodtan távozott. A rendőrök, akik elfogták, nem értették a dolgot. Miért loptad el fényes nappal az aranyműves aranyát, amikor a piac tele van emberekkel? Történetünk hőse ennyit válaszolt: én nem láttam az embereket, csak az aranyat láttam.

Másfél év után azt kell látnunk, hogy a szemünk elől viszik el az értékeinket, semmibe véve az embereket. Azt kell látnunk, hogy amit mi egykor aranyfedezetnek gondoltunk, ma sokan prédának látják. Elkótyavetyélték az utolsó állami bankokat is, elidegenítik Közép-Európa egyik legnagyobb vállalatát, a MOL Rt.-t, és odajutottunk, hogy a Szerencsejáték Rt.-t is lassan külföldi kézbe akarják adni. Visznek mindent, ami mozdítható.
Mit látunk még, kedves barátaim? Amit látunk, az a sajtóban gyakran úgy hangzik, hogy "független intézmények elleni támadások". De ezek valójában nem intézmények elleni támadások, hanem az emberek biztonsága elleni, ismétlődő támadásokról van szó. Valójában ez nem politikai kérdés, hanem mindannyiunk személyét érintő, közös ügy. Mert ha megnézzük, például, a jegybank elleni támadásokat, és föltesszük azt a kérdést, hogy mi a jegybank hivatása, akkor azt a választ adhatjuk, hogy a jegybanknak az a hivatása, hogy védje a forintot, vagyis fizetésünk értékét, és vessen gátat a pénzromlásnak, az inflációnak. Amikor a jegybankot támadják, akkor valójában a fizetések értékét, az emberek anyagi biztonságát kockáztatják.
Vagy ha megnézzük a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét, és feltesszük a kérdést, hogy mi ennek a hivatalnak a hivatása, akkor azt válaszolhatjuk, hogy a felügyeletnek az a dolga, hogy megvédje az emberek megtakarított pénzét. S mint a történtek mutatják: van is mitől megvédeni. Aki tehát ezt a felügyeletet támadja, valójában az emberek megtakarított pénzének biztonságát, az emberek anyagi biztonságát kockáztatja, illetve támadja.
Vagy ha felidézzük a bíróság elleni támadásokat: mi is a bíróság hivatása? A bíróságnak az a hivatása, hogy ne csak az erőseknek, a gazdagoknak, hanem minden magyar polgárnak meglehessen az igazsága. Aki a bíróságot támadja, az valójában a szegényebb emberek igazsághoz való jogát kockáztatja.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Mit látunk még, ha végigtekintünk Magyarországon? Azt látjuk, hogy hiába mondta a parlamenti ellenzék, hiába mondta a fél ország, hiába mondták a gazdasági szakértők, a következő évre vonatkozó költségvetés nem a valóságos gazdasági helyzetből indul ki: nem igazak a növekedésre, az inflációra, a fizetési mérlegre, a költségvetési hiányra vonatkozó számok, mégis ránk erőltették ezt a költségvetést. S hova jutottunk? Mára oda jutottunk, hogy elveszett a költségvetésbe vetett a bizalom. Oda a forintba vetett bizalom és oda a magyar gazdaságba vetett bizalom. Mint egy új ház bejárásakor, amikor kiderült, hogy tégla helyett habszivacsból vannak a falak. Az ilyesminek gyorsan híre szalad, és mindenki menekül a környékről, nehogy rászakadjon. Ez történt a mai napon a magyar gazdasággal, amikor a forint drámai ütemben gyengülni kezdett, és a Nemzeti Bank 3%-kal felemelte a jegybanki alapkamatot.
Azt várjuk a gazdasági döntéshozóktól, hogy védjék meg az emberek fizetését, megtakarított pénzüket, védjék meg a forintot, és ne engedjék, hogy ismét meglóduljon az infláció. Mindannyian tudjuk, hogy az infláció növekedése esetén a szegény emberek hátán csattan az ostor. Az emelkedő árak elsőként őket temetik maguk alá. Az ő biztonságuk rendül meg, olvad el először. A gazdagok, a pénzemberek ki tudják védeni a növekvő árak csapásait. Sőt, van, aki hasznot is húz belőle. De a munkások, a gazdák, a nyugdíjasok, a bérből és fizetésből élők nem tudnak védekezni ellene. Ezért innen is arra kérjük a gazdasági döntéshozókat, hogy védjék meg a forint értékét.

Talán sohasem gondoltuk volna, hogy eljutunk ide, de ki kell mondani, hogy a magyar emberek jövője ma nincs biztonságban. Egyre többen gondoljuk úgy, hogy rossz vége lesz annak, ha ez így megy tovább. Ezért változtatnunk kell a dolgok menetén. Ez azt is jelenti, hogy előttünk is új feladatok állnak. Hazánk mai állapotában az emberek sokasodó gondjai közepette már nem elég kiállni és megvédeni az értékeinket. Többre és másra is szükség lesz a jövőben. Ki kell állnunk az emberek érdekei mellett. Úgy tűnik, hogy nekünk kell megvédenünk az emberek biztonságát, fizetésük, megtakarított pénzük, munkahelyük és földjük értékét. Nemcsak a sajátunkat, hanem azokét is, akik nem csatlakoztak a polgári körökhöz. Sőt, azokét is, akik esetleg távolságtartóan, mi több: gyanakvóan méricskélnek bennünket.
Itt az ideje, hogy kapcsolatba kerüljünk azokkal, akik félrevonultak. Itt az ideje, hogy bátorítsuk, azokat, akik félnek, segítséget nyújtsunk a tanácstalanoknak, hogy megkeressük a csalódottakat és a megbántottakat. Tudom, nehéz, sok az akadály. De higgyék el: az akadályok valójában azok az ijesztő dolgok, amit akkor látunk, ha levesszük szemünket a célról.

Kedves Barátaim!

Annak érdekében, hogy változtathassunk a dolgok menetén, a polgári köröknek mindenkihez el kell jutniuk. Ebben a munkában jószerivel csak magunkra számíthatunk. Ezért az első szabad európai választás előtt arra kérem Önöket, hogy jussanak el személyesen minden egyes honfitársunkhoz! Arra kérem Önöket, hogy ne legyen egyetlen ember sem, akivel ne léptünk volna személyes kapcsolatba, akinek nem kértük ki volna a véleményét, akinek ne mondtuk volna el, miképpen képzeljük el a közös jövőnket.
Arra kérem Önöket, hogy a szabad európai választásokig ne legyen egyetlen olyan ember sem Magyarországon, akihez ne jutottunk volna el, akinek ne adtuk volna tovább saját hitünket és bizakodásunkat, vagyis a szabad Magyarország reményét. Azt a gondolatot és reménységet, hogy szabad Európában, a szabad Magyarország szabad polgáraiként élhetünk a jövőben. Mondjuk el: mi nem a múlt csatáit akarjuk folytatni, hanem a jövőt akarjuk megnyerni mindannyiunk számára.
Egyszer valaki azt mondta: "engem a jövő érdekel, mert ott fogom eltölteni életem többi részét". S ez mindannyiunkra igaz. Hozzátehetjük: a legjobb módja annak, hogy megjósoljuk a saját jövőnket az, ha magunknak teremtjük meg. Tudom, hogy sokan gondoljuk azt, hogy hegyeket tudnánk megmozgatni, ha valaki eltakarítaná utunkból a dombokat. Akkor kezdjük a dombokkal!

Tisztelettel kérek mindenkit, hogy legyen a szabad Európa hírnöke. Arra kérek mindenkit, hogy jelentkezzen önkéntesnek a Demokrácia Központ részeként működő, most felállított Szabad Európa Irodában. Higgyék el: mindenkire szükségünk van! Hiszen ki áll ki értem, ha én magam sem? Mit érek, ha csak magamért állok ki, és mikor, ha nem most?
Engedjék meg, hogy végezetül mindannyiuknak áldott és békés ünnepeket kívánjak! A szervezőknek adjon a jó Isten sok erőt és jó egészséget, hogy még sokszor sétáltassanak meg minket a történelem Fő utcáján!

Hajrá magyarok, hajrá Magyarország!

Forrás: www.orbanviktor.hu