fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Bringázz a munkába - tavasszal is!
2012. április 11., 11:51
Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár indította útjára azokat a kerékpárosokat, akik 2012. április 11-én reggel a Magyar Kerékpárosklub felhívására csatlakoztak az immár negyedik alkalommal megrendezett Bringázz a munkába (Bam!) kampányhoz. A budapesti Kossuth térről elinduló kerékpárosokhoz hasonlóan évente mintegy 30 ezer bringás társuk tekert be a munkahelyére. A fejlesztési minisztérium a vállalkozók segítségére is számít annak érdekében, hogy minél többen két keréken juthassanak el munkába.

A Kormány az Új Széchenyi Terv keretében összesen mintegy 60 milliárd forintot fordít kerékpárutak építésére, a meglévők felújítására. Kiemelt állami fejlesztésben megvalósuló beruházás a Dunamenti kerékpárút előkészítése és kiépítése, a balatoni bringakörút minőségi fejlesztése és befejezése.
 
Völner Pál közölte: a kerékpározás csökkenti a közutak zsúfoltságát és mivel nem jár károsanyag-kibocsátással, környezetkímélő megoldás. Nemzetközi kutatások szerint a rendszeresen kerékpárral közlekedő dolgozók betegállományban eltöltött ideje mintegy harmadával kevesebb.
 
Idén tavasszal cégek és intézmények is nevezhetnek a kerékpározást népszerűsítő versenyre, kategóriánként mérhetik össze teljesítményüket (vállalatok, iskolák méret szerint 5-5 külön csoportban). A részvétel egyének és vállalatok számára is ingyenes, mindössze internetes regisztrációt igényel. Az adatokat a vezetők által kijelölt Bam! felelősök adhatják meg a kampány honlapján (www.bam.hu) 2012. április 16. és május 15. között.
 
A kampányt szervező Magyar Kerékpárosklubbal együttműködő Nemzeti Fejlesztési Minisztérium más módon is támogatja a kerékpározás népszerűsítését. A tárca idén tavasszal is kiírja a Kerékpárosbarát Település és Kerékpárosbarát Munkahely pályázatokat. 2011-ben hat új település, tíz új vállalkozás és intézmény nyerte el a címet. A Kerékpárosbarát Település címmel rendelkező önkormányzatok az Új Széchenyi Terv "Kerékpárforgalmi hálózat fejlesztése" elnevezésű pályázatai bírálatakor többletpontokat kapnak. További előnyt jelent, ha a településen Kerékpárosbarát Munkahely címet nyert vállalkozás is található.

(Nemzeti Fejlesztési Minisztérium)