fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Egyházi vezetők találkozója a II. kerületben
2012. április 13., 10:03
A II. kerület polgármesteri hivatalában tartották az egyházi vezetők szokásos, éves találkozóját, amelyen részt vettek a római és görög katolikus, az evangélikus, a református, valamint a zsidó felekezetek kerületi vezetői és képviselői. A történelmi egyházak hagyományos találkozóján a résztvevők évről évre áttekintik az egyházak és a kerület együttműködésének lehetőségeit és kérdéseit, valamint szót ejtenek a városrész aktuális, sokakat érintő ügyeiről.

A jó hangulatú és tartalmas témákat felsorakoztató tanácskozáson Láng Zsolt polgármester felszólalásában örömét fejezte ki, hogy az egyházak rendezvényein mind több fiatal vesz részt, egyben megköszönte az egyházközségek segítségét a kerületben végzett munkáért.

Az önkormányzati és állami feladatok tervezett szétválasztása miatt változások várhatóak az II. kerület és az egyházak jövőbeni munkakapcsolatában – tájékoztatta a jelenlévőket a polgármester, aki szerint a jogszabályok módosulása továbbra sem lesz akadálya a tartalmas együttműködésnek. Dankó Virág alpolgármester felvetette: az egyházak közösségformáló erejét kihasználva a kerületi lakosságot több területen is aktívabb részvételre lehetne serkenteni. Ezek közé tartozik a környezet szebbé tétele. Az egyházak képviselői maguk is osztották a véleményt, miszerint az emberek közötti kommunikáció javításával és közös programok szervezésével lehetne ösztönözni a polgárokat a lakókörnyezetük gondozására.

A felekezetek vezetői a megbeszélésen külön megköszönték az önkormányzat rendszeres támogatását, amelyet a közösségépítő programokhoz, a felekezetek intézményeinek felújításához, valamint a szociális és karitatív tevékenységhez használnak fel. Az egyházak a városrészünkben is régóta felvállalják a nehéz sorsú családok, a magányos, idős és beteg emberek támogatását, ápolását.

A II. kerületben ugyanakkor a helyi kulturális élet aktív résztvevői is az egyházak. A városrészben működő egyházi kórusok éves hangversenyét, a Musica Sacra Civitatis-t április 20-án 18.30-tól tartják a Móricz Zsigmond Gimnáziumban (II., Törökvész út 48–54.). A belépés díjtalan, helyfoglalás érkezési sorrendben.

(fidesz.hu)