fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Megújítja a tárgyalásokat a kormány a dunai vízlépcső ügyében
2012. április 16., 17:53
Szabó Marcell a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos ismertette: hétfőn jelent meg a Magyar Közlönyben az a miniszterelnöki határozat, amely felhatalmazza őt a Magyarország és Szlovákia között a dunai vízlépcsőre vonatkozó, a Hágai Nemzetközi Bíróság ítéletével összhangban álló szerződés létrehozásával kapcsolatos tárgyalások levezetésére.

A miniszteri biztos az MTI-nek elmondta: lényegében a jelenleg is életben lévő 1977-es szerződést felváltó, vagy kiegészítő új szerződés elkészítése a cél, amely részletesen és mindkét fél számára megfelelően szabályozza a Duna és a vízlépcső természetbarát és környezetbarát kezelését.

Emlékeztetett rá, hogy idén 20 éve, 1992-ben az akkor még létező Csehszlovákia elterelte a Duna vízének 83 százalékát egyoldalúan csehszlovák területre és lényegében ez a helyzet azóta is fennáll, mert az 1997-ben született Hágai Nemzetközi bírósági ítélet rendelkezéseit a mai napig nem sikerült még átültetni a valóságba.

"Itt lenne az idő, hogy ezt a fájdalmas sebet végre a két ország begyógyítsa" - fogalmazott Szabó Marcel, aki hangsúlyozta: a bírósági ítélet értelmében a két országnak közös kötelezettsége a szerződés felülvizsgálata, ez azonban az elmúlt évek szakértői egyeztetései után sem történt meg.

A miniszteri biztos leszögezte: a magyar kormány nem tekinti elfelejtett ügynek Bős-Nagymaros ügyét és továbbra is törekszik egy konstruktív, de a természet és Magyarország érdekeit figyelembe vevő megoldás kidolgozására. Szerinte "elegendő idő telt el az események óta, hogy mindkét ország kellő higgadtsággal tudjon tekinteni a történtekre és szerződéses úton, korrekt megoldással pontot tegyenek az ügy végére".

A tárgyalások esetleges határidejével kapcsolatban Szabó Marcel elmondta: reméli, hogy 2012-ben ebben a kérdésben jelentős előrehaladás történhet és emlékeztetett rá, hogy az elmúlt időszak szlovákiai nyilatkozatai alapján mindkét ország kész lehet a tárgyalásra.

(MTI - fidesz.hu)