fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Szabó: A járások kialakítása nem jár elbocsátásokkal
2012. április 20., 16:49
Az új járási hivatalokban szükség van az államigazgatási ügyek intézésében jártas, tapasztalattal rendelkező munkatársakra, így szó sincs elbocsátásokról - jelentette ki Szabó Erika, a KIM területi közigazgatásért és választásokért felelős államtitkára az LMP mai közleményére reagálva. Hozzátette: a törvényjavaslatból is egyértelműen kiderül, hogy a fővárosi és megyei kormányhivatalok állományába kerülnek mindazon köztisztviselők, akik most a polgármesteri hivatalokban végeznek államigazgatási feladatokat, csak a foglalkoztatási jogviszonyuk alakul át kormánytisztviselővé.

Szabó Erika cáfolta az LMP azon kijelentését is, hogy a Kormány einstandolná az önkormányzatok vagyonát. Elmondta, hogy a kormány nem államosít, mindössze szétválasztja az önkormányzati és államigazgatási hatásköröket és feladatokat. Kiemelte: fontos, hogy az állam saját maga megszervezze meg feladatai ellátását, a jegyzőket pedig tehermentesíteni kell, hiszen jelenleg 1400 törvényi és egyéb jogszabályban rögzített feladat- és hatáskört látnak el.

A hatáskörök szétválasztásával azonban lehetővé válik, hogy az önkormányzatok a jövőben valóban a helyi, önkormányzati feladatokat foglalkozhassanak, s csak azokat az államigazgatási feladatokat kell a jövőben ellátniuk, amelyek estében a helyi viszonyok ismerete elengedhetetlen. Ehhez a jegyzők munkájára továbbra is szükség van.

Az államtitkár hangsúlyozta: "A járási rendszer kialakításával és az egyablakos ügyintézés létrehozásával kizárólag az ügyfelek érdekeit szolgáljuk, és senkinek nem válik nehezebbé a helyzete. Erről 2013 végére majd mindenki saját maga meg is győződhet, amikor az ország 300 helyszínén megnyílnak a kormányablakok, s nem kell majd az ügyfélszolgálati helyszínek és időpontok között tanácstalanul keresgélni, hanem csak annyit kell tudni: hol van a legközelebbi kormányablak, ahol minden ügyet egy helyszínen fognak tudni intézni az állampolgárok."

(MTI - fidesz.hu)