fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Öntözési hivatal létrehozását kezdeményezi a VM
2012. április 24., 11:55
Öntözési hivatal létrehozását kezdeményezi a Vidékfejlesztési Minisztérium, mert a mezőgazdaság céljainak eléréséhez hatékonyabb, korszerűbb öntözésre van szükség - közölte Illés Zoltán, a tárca környezetügyért felelős államtitkára kedden egy budapesti vízgazdálkodási konferencián.

Illés Zoltán a klímaváltozás hatásaira emlékeztetve felhívta a figyelmet arra, hogy megfelelő vízgazdálkodás nélkül nem lehet az ország jelenét és jövőjét biztosítani. Ezért is hoznák létre 30-40 fővel a hivatalt. Az államtitkár elmondta: az aszálykezelési terv elkészítése csúszik, azt 2010-ig be kellett volna fejezni. A vízgazdálkodási, illetve az öntözésfejlesztési stratégia elkészítése folyamatban van. Illés Zoltán szerint szükség van a vízgazdálkodási törvény átfogó megújítására is, és elengedhetetlennek nevezte a vízgyűjtő-gazdálkodási tervek, illetve intézkedési programok elkészítését. A környezetügyért felelős államtitkár kitért arra is: a kormányzati álláspont szerint a vízkészleteket magyar kézben kell tartani, illetve ahol lehet, mindent meg kell tenni a visszavásárlás érdekében.
   
V. Németh Zsolt vidékfejlesztésért felelős államtitkár a Nemzeti Vidék Stratégia végrehajtási programja, a Darányi Ignác Terv kapcsán elmondta: a mezőgazdaságnak nemcsak az a feladata, hogy egészséges és jó minőségű élelmiszerrel lássa el az országot, hanem az is, hogy megőrizze a felszíni vizek és a felszín alatti vízkészletek minőségét, a növény- és állatvilágot, a környezetet. Az államtitkár szerint gondot jelent, hogy a különféle támogatási rendszerek elkülönülnek egymástól, ami ellehetetleníti komplex programok kidolgozását, ezért a támogatások összehangolására törekszenek.

(MTI-fidesz.hu)