fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Átadták a Blaguss soproni buszközpontját
2012. április 24., 15:32
Átadták a Blaguss Agora Hungary Kft. 400 millió forintos beruházásban elkészült soproni buszközpontját. A beruházás az Új Széchenyi Terv támogatásával valósult meg. A buszközpont avatása dr. Robert Blaguss, a cég osztrák tulajdonosa és dr. Fodor Tamás, Sopron  polgármestere közös szalagátvágásával kezdődött.

Ezt követően Szlávik Gábor, a cég ügyvezetője köszöntőjében röviden ismertette a cég magyarországi történetét. A szakmában fogalom a Blaguss név, annak ellenére, hogy a gyökereket, a tradíciókat fontosnak tartja - fogalmazott az ügyvezető. 2008-ban 4 busszal és 5 vezetővel kezdte meg tevékenységét Sopronban, mára már 20 autóbusz és 35 buszvezető áll az ügyfelek rendelkezésére.

Az új központ EU-s támogatással, az Új Széchenyi Tervnek köszönhetően valósulhatott meg. Egy 7.200 négyzetméteres telken épült fel hét nagy és öt kisebb busz befogadására alkalmas parkolójuk, valamint az a 700 négyzetméteres épület, amelyben buszváró és irodák mellett egy szerelőműhely, buszmosó és benzinkút is helyet kapott. A közelben működő telephelyet kinőtte a társaság, ezért döntöttek az építkezés mellett, amellyel magas színvonalon és biztonságosan tudják kiszolgálni a céget. A fejlesztésnek köszönhetően egy csaknem 18-19 fős létszámbővítést is végre tudnak hajtani.

A 88 millió forintnyi uniós pályázati forrás bevonásával megvalósult építkezés egy év alatt készült el; egyaránt kiszolgálja az idegenforgalmi utakat, a cég nemzetközi (Bécsbe, illetve onnan Berlinbe közlekedő) menetrend szerinti járatait és a munkásszállító buszokat. Dr. Fodor Tamás polgármester örömtelinek nevezte a tényt, hogy egy olyan magas színvonalú szolgáltatást nyújtó cég telepedett le Sopronba, amely a közszolgáltatásban vállal részt. A Sopronban működő vállalkozások sikerek, mindannyiunk sikere - mondta dr. Fodor Tamás, aki ,,sok sikert kívánt a vállalkozásnak és jó utat az utasoknak!

"A legnagyobb tőke az ügyfél elégedettsége" - hangoztatta dr. Robert Blaguss, cégtulajdonos, aki egyébként magyar ősökkel rendelkezik. Nem csak nemzetközi színvonalú, minőségi szolgáltatást nyújtó céget működtetnek, hanem, hanem az utak közlekedésbiztonságának növeléséhez is hozzájárulnak - hangsúlyozta a cégvezető. Robert Blaguss köszönetet mondott, minden, a fejlesztés megvalósítását támogató partnernek, így a magyar kormánynak, a soproni önkormányzatnak is és mindenekelőtt a cég ügyfeleinek, akiknek, mint mondta - bizalma juttatta a fejlesztési lehetőségekhez a céget, amely Európa második legnagyobb buszvállalatának számít, és amely Magyarországot ideális telephelynek tartja.

(fidesz.sopron.hu)