fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Júniusban nyithat az esztergomi élményfürdő
2012. május 2., 17:40
Június elején kinyithat a 2011 szeptembere óta zárva tartó esztergomi élményfürdő, mert az önkormányzat átutalta az üzemeltetőnek az állagmegóvásra szánt összeget - közölte az esztergomi Fidesz-frakció szerdán az MTI-vel. A gázszolgáltató képviselője ennek kapcsán azt mondta, máig megoldatlan a fürdő gázellátása, 80 millió forint a kizárólagos joggal rendelkező szolgáltatónál felhalmozódott hátralék.

A testület többségét adó képviselőcsoport tájékoztatása szerint az üzemeltető Investor 2005 Kft. - a Steindl Balázs és Bánhidy Vajk képviselővel folytatott egyeztetés után - elállt az épülő szállodával és az élményfürdővel kapcsolatos bírósági keresetétől, amely mintegy 850 millió forintot tett ki.

Zoltai Dániel fideszes képviselő, a képviselő-testület közbeszerzési és ügyrendi bizottságának elnöke az MTI-nek elmondta, az önkormányzat 37 millió forintot utalt át az üzemeltetőnek. A bírósági kereset egy része abból származott, hogy az Investor 2005 Kft. közbeszerzésen elnyerte a fürdő üzemeltetését, azonban Tétényi Éva független polgármester nem írta alá a szerződést, ezért a fürdőt nem tudták kinyitni. A szerződéskötés elmulasztása miatt a Közbeszerzések Tanácsa egymillió forintra büntette a várost - emlékeztetett a képviselő.

Garbacz Dóra, az Investor 2005 Kft. képviselője az MTI-nek elmondta, egyelőre nem rendezett az élményfürdő gázellátása, mert jogosultsági vitában állnak a gázszolgáltatóval, de bíznak a tárgyalások sikerében és a június eleji nyitásban. "A fürdő korábbi üzemeltetője, a felszámolás alatt álló, önkormányzati tulajdonú Esztergomi Fürdő (SPA) kamatokkal együtt már 80 milliós gázszámlával tartozik a Dalkia Energia Zrt-nek. Ezt a szerződést a mai napig nem mondták fel és az új üzemeltető sem tett lépéseket a hátralék rendezésére" - közölte az MTI-vel a gázszolgáltató kommunikációs vezetője.

Asztalos Andrea tájékoztatása szerint a Dalkia tulajdonát képezi a fürdő vizének melegítésére és a fűtésre szolgáló gázmotor, a vezeték és a kapacitásjog, továbbá a kazánok üzemeltetési joga, ezért a berendezésekkel más nem szolgáltathat. Ezen felül a társaságnak tíz évre szóló szerződése van a feladatra, mert a berendezéseket saját forrásaiból finanszírozta.

Az önkormányzat tulajdonában lévő Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt. felszámolását március végén rendelte el a Komárom-Esztergom Megyei Törvényszék. A társaság 2009-ben 634 millió forint árbevétel mellett 113 milliós veszteséget termelt, egy évvel később árbevétele már csak 463 millió forint volt, negatív eredménye pedig meghaladta a 140 millió forintot. Kötelezettségállománya 2010-ben 406 millió forintot tett ki.

Az esztergomi élményfürdő 2005-ben nyílt meg, 3,6 milliárdos beruházás eredményeként. A fürdő létjogosultságát és megtérülését már akkor sokan megkérdőjelezték, mert a létesítményben a medencék vizét melegíteni kellett, ami rendszeres gazdálkodási nehézségeket okozott, illetve a Mária-Valéria hídon át könnyen megközelíthető Párkányban egy jóval nagyobb fürdő is várja a látogatókat.

Az önkormányzat 2009-ben 143 millió forint befizetésére kényszerült, hogy az élményfürdő saját tőkéjét helyreállítsa, valamint az iskolások ingyenes úszásoktatásával is támogatta a társaságot, amely többször szerepelt az APEH adóslistáján és korábban az áramot is kikapcsolták egy időre a cég tartozása miatt.

(MTI - fidesz.hu)