fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Újbuda együttműködik a fogyatékosokat segítő közalapítvánnyal
2012. május 3., 11:06
Együttműködési keretmegállapodást kötött Újbuda önkormányzata és a Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány (FSZK) csütörtökön; a megállapodás értelmében az alapítvány segíti az önkormányzatot a fogyatékos emberek esélyegyenlőségét biztosító intézkedések megvalósításában.

Az újbudai önkormányzatnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a keretmegállapodást Hoffmann Tamás, Újbuda polgármestere és Tóth Egon, az FSZK kuratóriumi alelnöke írta alá; mint a tájékoztatásban olvasható, az önkormányzat a közalapítvány segítségével szeretne felkészülni az akadálymentesítésre, illetve az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításához kapcsolódó feladatok elvégzésére.

A közlés szerint a megállapodásban az FSZK és az önkormányzat vállalja, hogy szakmailag támogatja egymás képzéseit és programjait. A két szervezet szakemberei a jövőben együttműködnek többi között az esélyegyenlőséggel, a fogyatékos üggyel kapcsolatos felnőttképzési, illetve kutatás-fejlesztési programok megvalósításában, közös rendezvényekkel, pályázatokkal, partnerkapcsolatokkal, tanácsadással segítik egymás munkáját.

A közlemény kitér arra, hogy az önkormányzat szakemberei tavaly novemberben konzultáción vettek részt, ahol az FSZK szervezésében hallgattak meg előadást az egyenlő esélyű hozzáférés biztosításáról, gyakorlati tanácsokat kaptak, valamint eszközbemutatón vettek részt. Az előadásokon szó volt a mozgássérült, a látássérült, a hallássérült, a siketvak, az autista, a súlyosan, halmozottan sérült, valamint az értelmi sérült emberek speciális igényeiről, illetve az ügyintézéskor nekik nyújtható segítségről.

(MTI - fidesz.hu)