fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről nevezik el Tihany főterét
2012. május 4., 12:04
Mádl Ferenc egykori köztársasági elnökről nevezik el Tihany megszépülő főterét - közölte a település önkormányzata az MTI-vel pénteken.

A tér felújítása az Európai Unió támogatásból megvalósuló Tihanyi Legenda Projekt részeként június 15-ére készül el. A képviselő-testület döntése értelmében a teret Mádl Ferencről, az egy éve elhunyt köztársasági elnökről nevezik el. Tósoki Imre, a község polgármestere ezt azzal indokolta, hogy Mádl Ferenc kedves és szerény személyisége elnyerte a tihanyiak rokonszenvét és tiszteletét.

Az önkormányzat közleménye szerint hároméves előkészítés után sikerült elindítani az Európai Unió és a magyar állam által közel 600 millió forinttal támogatott, összességében majdnem 800 milliós beruházást, amelyhez hasonló nagyságrendű munka a Club Tihany építése óta nem volt a félszigeten.

A látványos építési munkák kora tavasszal kezdődtek, de az átkeresztelt főtér, a Füredi-öbölre legszebb panorámát nyújtó Pisky sétány, illetve az úgynevezett Visszhang-dombi parkoló elkészül a nyári szezon első napjára. Tósoki Imre szerint a beruházások a legnagyobb turistaszezon idejére leállnak, és majd szeptembertől folytatódnak, hogy jövőre teljesen befejeződjön a projekt.

A program informatikai fejlesztései közé tartozik az a pocket guide rendszer, amelyhez hasonló még csak néhány helyen működik az országban. A Tihanyi Legenda Projekt részeként kiépülő digitális idegenvezető közvetlenül kapcsolódik majd kedvelt internetes felületekhez, illetve az okostelefonokon is alkalmazható lesz.

(MTI - fidesz.hu)