fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Költségvetési többlettel zárta az előző évet Eger
2012. május 4., 13:06
A Heves megyei Eger városának 2,4 milliárd forinttal több bevétele volt tavaly, mint amennyire a kiadásai rúgtak - tájékoztatta a polgármesteri hivatal médiareferense pénteken az MTI-t.

Zentai László a zárszámadás elfogadását követően közölte: csak a város és az intézmények működtetése tekintetében 1,9 milliárd forintos többlettel zárta a 2011-es évet az önkormányzat. Elmondta: ugyan az 5,1 milliárd forintos központi költségvetési támogatása 160 millió forinttal kevesebb volt, mint 2010-ben, ám a 8,4 milliárd forintnyi saját bevétel 290 millió forinttal haladta meg az azt megelőző évi mértéket. Kizárólag fejlesztés céljából az önkormányzat egymilliárd forint hitelt vett fel, amelynek nyomán 2,4 milliárd forint értékű beruházás valósult meg.
    
Az önkormányzati vagyon 700 millió forinttal gyarapodott 2011-ben, és a város tavalyi megtakarítása eléri a 2,15 milliárd forintot. Az intézmények felelős gazdálkodását mutatja, hogy együttes pénzmaradványuk félmilliárd forint - sorolta a referens.
    
Zentai László hangsúlyozta, hogy a büdzsé stabilitása az évek óta következetesen folytatott szigorú költségvetési tervezésnek köszönhető.
    
A város évek óta halmozódó pénzmaradványt görget maga előtt és még beruházások elhalasztását is felvállalja, ha annak megvalósítása az adott pillanatban kedvezőtlen volna. Mindennek köszönhető, hogy idei költségvetését, működési hiány tervezése nélkül fogadta el a közgyűlés - mondta.

(MTI-fidesz.hu)