fidesz.hu főoldal
Hírek
Interjú
Publicisztika
Európai Unió
Mondatok
Soha ekkora területet nem hirdetett meg egyetlen kormány sem
2012. május 4., 15:36
A szocialista-szabaddemokrata kormányok ideje alatt birtokpolitikai stratégia csak elvben létezett, a végrehajtó apparátus sem látta el a feladatát. Káosz és összevisszaság uralkodott a földeken, az állami területek nagy részét egy szűk érdekcsoport bérelte rendkívül alacsony áron. Senki sem volt tisztában azzal, hogy pontosan kik a haszonbérlők, kik a földtulajdonosok, melyek a gazdátlan birtokok. Több száz, sőt ezer hektáros területeket hirdettek meg egy tagban eladásra több százmillió forintért, így a családi gazdálkodóknak esélyük sem volt a földbérletekre, a földvásárlásra.

Az Orbán-kormány hivatalba lépése után már 2010 őszén nyilvánosan meghirdette birtokpolitikai céljait, és elérte az Európai Unióban a földmoratórium meghosszabbítását. A kormány kinyilvánította, hogy a kis és közepes családi vállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodások megerősítése a célja. Ennek megfelelőn módosította a földtörvényt, létrehozta a Nemzeti Földalapkezelő Szervezetet (NFA). A Nemzeti Földalap a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-től visszakerült a Vidékfejlesztési Minisztérium felügyelete alá. Egy kézbe került az összes földdel kapcsolatos ügyintézés, így a tárca hatékonyabban valósíthatja meg a kormány birtokpolitikai elképzeléseit. A kormány döntött arról is, hogy 2011. szeptember 1-től az állam is a földpiac szereplője lesz és a Nemzeti Földalapot elővásárlási jog illeti meg. Ezzel a lépéssel megindult a harc a zsebszerződések felszámolására.

A Nemzeti Földalap 2010 végére elkészítette a teljes vagyonleltárt és 2011-ben megkezdte az állami földek haszonbérbeadását. Magyarországon 6 millió hektár termőterület van, ebből 500 ezer hektár mezőgazdasági terület az államé. Első körben 2011 októberében az NFA 65 ezer hektár földet jelölt ki haszonbérbeadásra, tehát a teljes termőterület mindössze 1 százalékát. Annak ellenére, hogy soha egyetlen kormány sem hirdetett meg ekkora területet, és soha nem tudtak a családi gazdálkodók ekkora földet bérelni, a pályázat vesztesei illetve a politikai haszonlesők megpróbálják lejáratni az eljárást.

A Vidékfejlesztési Minisztérium a kormány birtokpolitikai elveivel összhangban 2011. októberben 65 ezer hektár állami tulajdonú termőföldet jelölt ki haszonbérleti pályázatra, melyből eddig 35 ezer hektárt hirdetett meg. Az NFA 2012. április végéig 16 ezer hektárra tudta megkötni a szerződést összesen 426 pályázóval. (átlag birtokméret: 37 hektár)

A pályáztatás fő célja a kis és közepes családi vállalkozások, valamint az állattartó gazdálkodások megerősítése. Ennek megfelelően a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet az eljárásnál a helyben lakó, életvitelszerűen mezőgazdasági tevékenységet folytató termelőket hozza helyzetbe, és a haszonbérbe adást állattartáshoz köti. A pályázók lakhelye illetve székhelye nem lehet az érintett termőföld 20 km-es körzeténél távolabb. A meghirdetett földek átlag mérete 25 hektár, amelyet a nyertes pályázók 20 évre kapnak haszonbérbe.

Az NFA ugyanakkor gondoskodott mind a 65 ezer hektár hasznosításáról. 40 ezer hektárra egy évre szóló földhasználati megbízást adott. Ebben a területben szerepelnek azok a földek is, melyeket az NFA már meghirdetett, de a pályázatok eredményhirdetése még nem történt meg. A megbízások kiadására azért volt szükség, hogy a gazdálkodók jogszerűen használhassák a földeket, és május 15-ig beadhassák a földalapú támogatás igényléseket.

A Kormány tavaly év végén 500 millió forintot csoportosított át a vidékfejlesztési tárcához az állami termőföld vagyon gyarapítására és természetvédelmi oltalom alatt álló termőföld területek állami tulajdonba vételére. A döntéssel a feltételezhető "zsebszerződések" kiküszöbölése mellett a nemzeti park igazgatóságok az érintett területeket hasznosíthatják. Bérbe adhatják olyan helyi vállalkozóknak, akik a természetvédelemmel összhangban gazdálkodnak.

Elindult az NFA közreműködésével a szociális földprogram és a közmunkaprogram. A szociális földprogram részeként - a települési önkormányzatokkal történt előzetes konzultáció alapján - végül 76 település erősítette meg a szándékát, mintegy 1151 hektár termőföld igénybevételére. A közmunkaprogramra vonatkozó igények befogadása a Belügyminisztériummal egyeztetve folyamatosan zajlik.

Az osztatlan közös tulajdonú területek magas aránya a magyarországi birtokszerkezet egyik legnagyobb problémája. Ennek felszámolására a kormány meghirdette, hogy aki 2012. június 1-jéig kéri a körzeti földhivataloknál a tulajdonának kimérését, annak átvállalja a költségét. A minisztériumban készül a földdel kapcsolatos jogszabálycsomag, amely a birtokszerkezettel, az üzemszabályozással, kapcsolatos még létező kihívásokra is megoldást kínál. 

(Kiadta: Vidékfejlesztési Minisztérium)